új év, új élet, avagy rohadtul elegem van

Hát igen. Az az igazság, hogy az elmúlt hetekben annyi minden történt és annyira nem tudtam hogy kezelni, hogy most inkább kiírom magamból. Az egyik "dolog", hogy bárhogy is próbálok normálisan viselkedni, nem tudom leplezni, hogy igen, elég rossz passzban vagyok, már egy jó ideje. 

Apa rákos. Rosszindulatú daganata van, törekszem inkább ezt tudatosítani magamban, csak mert így szebben hangzik. Hónapok óta mennek a vizsgálatok, huzavona, de ez így, konkrétan, hogy tutira ekkora a baj, csak karácsony előtti héten derült ki. Mivel nekem apukám a kőszikla, aki mindig ott van, ha baj van, aki mindig tudja mindenre a választ....mit is mondhatnék. Ez a totális padlóra küldés. 

Nem erőltettem túl magam, hogy majd én hű, de kemény leszek, igazából minden adandó alkalommal bőgtem. Reggel, este, napközben a klotyóban. És rohadtul sajnáltam magunkat. Lehet a múlt idő nagyvonalú, még most is sajnálom. 

Nem tudom mi lesz, hosszú út áll apa előtt, de ismerem, amit tud megtesz és már most úgy beleásta magát a témába, hogy lassan új szakvizsgát tehetne. :-) És persze. Eszméletlenül bízom benne, meg fog gyógyulni. Amúgy tök jó a hozzáállása, erős, nincs lerobbanva fizikailag. Szóval hajrá!

A másik "dolog"- bár ezt brutál így nevezni, hogy épp megtudtuk, hogy eggyel többen leszünk, már ki is derült, hogy mégsem. Na, ezt sem könnyű így elsőre befogadni. Végülis, még nem is volt időnk beleélni magunkat. Azért fáj.... nagyon. Ismerem magam, meg a Borsót is, idióta poénokkal elszórakoztatjuk egymást, meg ilyenkor az amúgy sem unalmas életünket még jobban besűrítjük, csak hogy ne is legyen időnk rágódni. Tegnap műtöttek meg, tök gyors volt az egész, azt mondták a vénás injekciótól szédülni, bódulni fogok kicsit, de konkrétan teljesen kiütött. Azt hiszem erre mondják, hogy K.O. :-)) Nem emlékszem semmire, csak mikor a kórteremben felébredek. Komolyra fordítva, ezen is biztos bőgök majd még párszor, aztán talán ennyi.

Amit viszont eldöntöttem, fogalmam sincs mért pont most, valószínűleg csak simán betelt a pohár, hogy ezentúl nem fogom a direkt rosszindulatot kedves mosollyal semmisnek tekinteni, és legyinteni, mert bármennyire is nem egyértelmű, érző emberi lény vagyok, sőt kifejezetten túlérzékeny, aki minden hülyeséget is a szívére vesz. 

Nem arra gondolok, mikor egy-egy ismerős véletlenül beletrafál dolgokba, nem direkt, csak nem gondolja végig, mert azt tudom milyen, én is szoktam balfék lenni (egyszer egy szomszédtól megkérdeztem, hogy mi ez az új séró, mikor kopasz lett egyik napról a másikra... :-SSS, ...igen, rettenetes bunkóság volt a részemről, de nem gondoltam végig, csak mikor már kimondtam), szóval tudom, hogy e mögött nincs bántó szándék, maximum meggondolatlanság. Ez nem is zavar, meg nem haragszom sosem. 

Azt nem tudom megérteni, hogy vannak emberek akik nem fogadják el, hogy mindenki úgy él, ahogy akar, azzal, azokkal és ott tölti az idejét, amivel, akikkel és ahol jónak látja, és folyton, időről időre újra rám/ránk szállnak és csesztetnek, meg minősítenek, csak mert fogalmuk sincs semmiről, és nem értik meg, hogy van aki változik, vagy van aki másra vágyik, mint ők. 

forrás:http://www.americanartarchives.com/nurick.htm

Azt is rohadtul unom, hogy 30, meg 33 évesen nem tehetjük meg megjegyzések nélkül, hogy ne járjunk bulizni, pláne olyan bulikba, amiken már kb. 100-szor voltunk és már egyikünket sem hoz lázba, elegem van abból, hogy ha egyszer az ember azt mondja, kösz nem iszom, mert éppen olyanja van, akkor rögtön puhány, punnyadt, meg puhapöcs. Ez annyira szánalmas. 20 évesen még oké, de most....?

Ez dühít, és bármennyire is próbálom, nem tudom megérteni, hogy mi örömük van abban, hogy olyan dologba ütik az orrukat, amihez nincs közük. 

Azt sem értem az emberek mért versengenek folyton. Mért kell midig egymáshoz méregetniük magukat, mért számít az, hogy ki mennyit bír vedelni, meddig van fent szilveszterkor (!!??), kinek milyen kocsija van, mekkora mit tudom én a házimozija, vagy hány tévéje van, vagy milyen menő az okostelefonja. Mit számítanak ezek?? Olyan unalommal és elszomorodással hallgatom, mikor ez a téma. Mért hiszi még mindig annyi ember, hogy ezek bármit is számítanak. Közben meg látom a körülöttem lévő sok elégedetlenséget, a folytonos pénzhajhászást, a savanyúságot.

ELEGEM VAN a sok negativizmusból, a sok, már rohadtul unalmas panaszkodásból, és legfőképpen a sok ítélkezőből. Csak annyit akarok mondani, mindenkinek meg van a maga baja és öröme, és jobb lenne, ha mindenki a sajátjára koncentrálna... És ezek után még csoda, hogy nem ilyen társaságban akarjuk tölteni a szabadidőnket??

Az újévi fogadalmam a fentiek alapján: Ha bárki is olyat szól, ami nem tetszik, ezentúl simán elküldöm a sunyiba. :-)) Persze nem ám... Nem vagyok ilyen, de bár lennék. Bár nagy lenne a pofám és megmondanám, ehelyett én továbbra is kedvesen mosolygok, csak mert nekem ez nem megy. Ismerem a hülye formám, a végén még nekem lenne lelkiismeret furdalásom, mert beszóltam. Nem baj. Nekem legalább van ilyenem. :-)))

...és szó ami szó...ez most rohadtul jól esett! :-)))