Megfőztük életünk első lekvárját. Eper lekvárt. Heteken keresztül -amíg vártam az eper szállítmányt - izgultam, hogy majd milyen lesz, ehhez képest tényleg pofon egyszerűen készült. Igaz, nem valami hagyományos régi recept alapján, hanem simán dzsemfixel oldottuk meg a dolgot, előtte az irodában a lányok 5-ször elmondták azt a pár lépést, és hát sikerült. Igaz, még kóstolni nem kóstoltuk, de jól néz ki.
elkezdtem főzni....
kész is...
azért volt egy kis váratlan maszatolás, mert majdnem kifutott...
9 körül napsütésre ébredtem. A reggeli kávézás közben kinéztem a Good Food-ból az ebédet.
Tonhalas, zöldséges sült tészta. Bevásároltunk, összedobtuk. Azaz majdnem így volt, annyi csavarral, hogy bio változatot akartam, ami a Borsónál átmenetileg kiütötte a biztosítékot. Kicsit duzzogott, én meg szépen kérleltem, hogy kerekedjen felül ezen az apró, pici bibin és jöjjön, főzzünk együtt, mert az jó. Engedett a nyomásnak. A tetején lévő trappista sajtot és a hagyományos tésztát leszámítva totál bio lett a kaja. Zabtejjel és tönkölybúzaliszttel készítettem a dijoni mártás, a hagyma helyett medvehagymát, a só helyett medvehagymasót használtunk. Mellesleg nagyon ízlett neki. (azt mondta.... :-)
Délután vázát festettem egy régi Dreheres üvegpohárból, hogy a fiú wc-ben lévő bambuszoknak jó helye legyen. Ez az első ilyen próbálkozás, van még mit fejlesztenem....
Szintén délután 0:0 lett a Liverpool meccs eredménye, gondoltam vigaszul sütök gyorsan egy gyümölcskenyeret. Örült a Borsó. :-)
Jók ezek a vasárnapok, na. :-) Mivel egész szép idő volt, még az udvart is felsepertük, most pedig megvívjuk a "melyik filmet nézzük" csatát és döglünk. Azaz én ruhákat pakolok, de az a döglésbe tartozik.
Az az érzésem, hogy húzós hét áll előttünk, apa kedden fekszik be a kórházba, négy napra, nekem pénteken van a hiánypótlási határidő ami miatt tepernem kell... Sebaj, tele vagyok ötletekkel, szóval nagyom várom a jövő hétvégét is. Jó éjt.
Nem csak azért, mert magamat meghazudtoló módon irtó ügyesen kiválasztottam a receptet, és nem is pusztán amiatt, mert a hiányzó elemeket felismerve rögtön munka után beugrottam a közértbe, hanem, mert minden eddigi esettel ellentétben ma este tényleg megfőztem, amit kitaláltam.
Történt ugyanis, hogy egy hete anyuci beállított két méretes padlizsánnal, hogy akkor nesztek, főzzetek. :-) Tegnapra már erős volt bennünk a gyanú, hogy két lila tök a hűtő aljában lassan a végét járja, ezért vettünk este csirkemellet "valamit összedobunk belőlük" címen. Ma rákerestem, hogy csirke, padlizsán és egy szimpatikus paradicsomos, padlizsános csirke receptet találtam itt. Hazaértünk, Borsó elugrott a szüleihez, addig én előkészítettem a konyhát, felszeleteltem a padlizsánt, besóztam, otthagytam.
Később egy darabig együtt főztünk, ami megint rájöttem mennyire iszonyú jó.... aztááááán.... még egy büszkeség - a Borsó elment fallabdázni. Nagyon örültem, mikor szólt, hogy beugrik ma este valaki helyett, mert - tök érdekes - pont tegnap kérdeztem rá, hogy nem hiányzik-e neki, mért nem jár újra. Szerintem egy éve nem volt minimum, és amúgy is, mindketten nagyon mozgáshiányban szenvedünk, túrázni is egyszer mentünk az ősszel talán.... Hajaj.
Az eredeti témához visszatérve, befejeztem a kaját, nagyon jó lett (saját léptékben mérve), meg is vacsoráztam, és remélem mire a sportisten hazaér még meleg lesz valamennyire. Úgy lefotóztam volna, de hát még mindig nincs gép. Ha igaz egy hét múlva ilyenkorra megérkezik.... rég vártam valamit ennyire... eddig fel sem tűnt, mennyiszer fényképezne az ember...(Csak szegény kis régi gépem sajnálom, még nem tudom, most mi lesz vele. Lehet megpróbálom megjavíttatni, bár gondolom nem éri meg. Pont 10 éve volt velem bármerre mentem...hogy a fenébe lehet egy tárgyhoz ennyire ragaszkodni :-S)
Szóval ha lesz végre új fotómasina irány a kéktúra. Azaz még pár hétig csak mértékkel, nem megterhelően, de egy hónap múlva már miénk újra a világ (jelen esetben a Balaton-felvidék lesz a soros).
Én már csak ilyen menő multis kódokban tudom ám leírni, hogy: Így telt az új év első hete....
A hétvégénkkel kezdem.
hjahjaj. Voltunk túrázni. Szóval írnom kellene a túrablogot. A júliusi bakonyi dolognál elakadtam. A Borsó szerint most rossz blogra írok :-). Hát. Pedig most ez lesz. A túraoldalt kronológia sorrendben szeretném- ahhoz meg le kell kaparnom azt a bazi hosszú bejegyzést arról a nyári hétről, hogy aztán leírhassam ezt a kb. 10 sort a mostani Sárvár-Szeleste szakaszról, ahol - legyünk őszinték- a kutyagoláson kívül semmi érdekes nem történt.
Viszont részesei voltunk a ma oly divatos wellness érzésnek. Péntek este. A sárvári fürdőben. Hát. Én ugye rosszul vagyok ettől a meleg vízben lógatjuk amink van és punnyadunk dologtól. Úgy általában. És sokadszor beigazolódva.
Azért elment. Főleg, hogy ezzel örömöt szereztem az őseimnek. :-) Mert velük mentünk. Voltunk az elkülönített szaunavilágban. Pucér világban. Szerencsére itt már nem a szüleimmel... :-) Bár ez így is durva volt nekem. Hiába. Nem állok eme magas kulturális szinten, hogy természetes legyen számomra a mindenfelé (és mindenféle) fedetlenül flangáló emberek látványa. A szaunalepedőmbe bugyolálva kifejezetten röhejesen éreztem magam a többi gátlástalan, felszabadultan izzadó lény között. Mindegy. Megint rájöttem, hogy fél óra a tűréshatárom az ilyesfajta élmény fürdőkben, ahol amúgy persze mindenki nagyon well, csak én nem...
na egy kis hatásszünet:
A túranap teljesen okés volt, erről majd írok, ugye...odaát...
Még a múlt hetünkről akartam annyit, hogy kezdve egy meglepően jól sikerült szilveszteri házibuliakármivel -ahol kifejezetten jól éreztem magam- ez az év nagyon jól indult. Az első melóhét kellemes, nem túl megerőltető tempót diktált, amiért nagyon hálás voltam. Csütörtökön este találkoztam volt kollégákkal akiket tök szeretek és hiányoznak, és csak hallgattam őket, és olyan jól éreztem magam (fúú, micsoda szembenyalizás, ha véletlenül olvassák ezt... mindegy...). Emiatt aztán pénteken nagy-nagy energia-adaggal ébredve indult a hét utsó napja.
A hétvége pörgött, jó filmeket néztem (Frost/Nixon, A harcos). Borsó rajzolt.
Ma pedig főztem. Vagy sütöttem. Igazából nehéz meghatározni, mert kellett hozzá főzőlap és sütő is. Nem tudom nem felismerni a tényt, hogy egyetlen motiváció van számomra, ha főzésről van szó. Ez az én ééédesanyukám, aki néha, valami isteni sugallat hatására arra a döntésre jut, hogy vesz nekem pl. pár padlizsánt (ebből lett a pár hete készült padlizsános paradicsomos trutyi), vagy mondjuk egy kiló gombát. Ezt péntek délután a kezembe nyomta, teljesen fittyet hányva a tényre, hogy vasárnapig nem is leszek itthon. Tegnap lustaságra hivatkozva halasztottam a témát, amit megtettem volna könnyű szívvel ma is, ha nem vagyok tisztában vele, hogy ez az utolsó esély, holnap estig tönkremegy a gomba, amiről persze nem tudom megmondani, milyen, ilyen fehér....az az általános gomba. Bajnok. Csiperke, na.
Így fél nyolckor - de lehet előbb - levánszorogtam, és elkezdtem. A Borsó ma is rajzol, pedig ő annyira tudja élvezni ezt a főzöcskét. Hát. Én ahogy a hagymát kavargattam a serpenyőben próbáltam magamra erőltetni a Nigela főzben látott élvezetet, vagy Jamie köpködvebeszélek Oliver könnyedségét. De csak fancsali pofával kevergettem tovább. Aztán úgy kb-re csinálgattam meg fényképeztem magamnak:
kiszárazva
Borsó lejött, kostólt..
már nagyon unom fázis..
hogy kell vajon a mozarellát szeletelni fázis
barna lében úszva- kész fázis
Hát. Ennyi. Meg még nem kóstoltuk. Majd holnap. :-)
