Igen, szeptember óta nem bírtam írni egy sort sem. Annyiszor próbáltam, de nem ment. Most is csak erőnek erejével veszem rá magam, mert most már muszáj átlendülni. Kész, vége van, elég volt. El kell kezdeni újra élni, mert az élet ugye megy tovább.
Szummázva az elmúlt fél évet, röviden: apa szeptemberben bekerült a kórházba, mert nagyon hirtelen és (számomra) váratlanul elkezdett romlani az állapota. 3 hónap alatt végignéztük ahogy szó szerint elfogy és elmegy. Erről ennyit tudok csak írni, nincs szó..... Úgy érzem sosem fogom tudni ezt elfogadni, még 3 hónappal a halála után is képes vagyok (31 éves fejjel) elhitetni magammal, hogy csak elutazott, de majd jön haza...
Jnauár 30-án megszületett a CSODA Borsos Léda Júlia formájában. :-))) Tök szuper volt, nekem nagyon jó élmény maradt a szülés. Azóta csetlünk-botlunk a babázás labirintusaiban haladva, de azért nagyon jó, ez ami életben tart minket, azt hiszem.
Ladybird 3 hetes volt éppen, amikor újabb csapás jött - a Borsi apukája összeesett az utcán és meghalt. Egyszerűen csak meghalt. Felfoghatatlan. Ez már kezdett nagyon nagyon rossz tréfa ízű lenni, de nem. Ez is igaz volt. A Borsi végignézte a 40 percet amíg próbálták újraéleszteni, és szegény nem akarta elhinni, hogy nem sikerül... A temetés után anyukája nem tudott lelkileg talpra állni, kórházba került. Durr, még egy pofon. Ez már a Borsónak is kezdett sok lenni. Mindegy, csinálni kell, élni kell, hát csináltuk tovább és akkor jött a "végső állomás".
Mellgyulladásom lett. De nem ám olyan kispályás, maszírozós, borogatós, hanem olyan rendes, ütős. Egy hét szenvedés után bementem a kórházba, amit egy hét mindennap fél napos kórházban dekkolás követett, a mammográfiától a fertőzőn át a sebészetig mindenhol voltam, szurkáltak, leszívtak, felvágtak.... Közben Borsi a Lédivel otthon...A hét végén a tápszerkészítés közben (mert persze a gyógyszerek miatt most nem szoptathatok) síri hangon megemlítette, hogy ugye tudom, hogy az idegösszeroppanás szélén áll. Mondtam, hogy tudom. Én is.
Hát itt tartunk. De. Hétfőn a sebészeti kontrollon utamra bocsátottak isten hírével, hogy már csak akkor menjek vissza, ha baj van. Hurrá. Hetek óta először éreztem: boldog vagyok. Tegnap a fertőzőn is megbeszéltük, hogy péntekig kell szednem az antibiotikumot, így jövő kedden talán már szoptathatok!
Borsi anyukája reméljük hamarosan hazajöhet. Szóval van fény ennek a rohadt hosszú alagútnak a végén. Talán. Talán.
Ráadásul az új Kiscsillag album sem rossz.
