CLICK HERE FOR FREE BLOGGER TEMPLATES, LINK BUTTONS AND MORE! »

2013. február 26., kedd

nevemnek a napja

Korábban már említettem, hogy a névnapi ajándékom már a hónap legeleje óta megvan, azóta itt lapult a szekrényben, direkt elő sem vettem, ne is lássam. Ma végre hivatalosan  megkaptam. Ő az:
Hát, teljesen be vagyok indulva, őőőőrület. Szét fogok én itt csiszolni mindent! Úgy vateráztam le a kis aranyost, vaci új, én leszek az első vadorzó aki összepiszkolja majd. Háháááá! (jó, valószínűleg a Borsó lesz az első, mert én majd az éles pillanatban betojok, hogy nem merem... csak mert így szokott lenni...)
Amúgy a nagy barkács fellángolásomtól részben azt is remélem ám, hogy talán javít a mozgáskoordinációmon. Tudjátok: lassú, megfontolt, ésszerű mozdulatok. Kb. 6 éves koromtól egy jó darabig jártam klasszikus balettra. (Na, ezen a Borsi rendszeresen röhögő görcsöt kap. Szerintem az sokat elárul, hogy "Kecseském"-nek szokott gúnyolni. :-) Na tehát, anyáék azt remélték a balett segít.... nem így lett, de arra azért én sem számítottam, hogy 30 évesen még mindig a végtagjaim irányításával küzdök... Talán egy ilyen rezgőcsiszoló kordában tartása....sosem lehet tudni. 
Szóval, ma február 26. van és ha eddig nem is éreztem égetően, most már végképp én is beállok a sorba, azok közé akik azt kiáltják: GYERE MÁR TAVASZ!!! Mert ha végre tartósan kisüt a Nap én bizony kitelepedek az udvarra és reszkessetek szomszédok! A csiszolómmal egész nap berregni fogok.
Azért, hogy megmaradjak lánynak, azaz nőneműnek, elárulom, hogy a Borsi meglepett ám valami széppel is. Az meg ilyesmi:
forrásért katt a képre
Ez az első orchideám itthon, az irodában van több gyönyörű is, de azokat én csak nézem, nem gondozom (néha, ha mondják a többiek, öntök rá vizet). Lényeg a lényeg: félek. Csak sikerüljön életben tartanom.... Mit kell egy orchideával csinálni? Majd locsolókannával fogok pirouettezni. Tüllszoknyában....
forrásért katt a képre

2013. február 25., hétfő

őt szeretném....hmmmm

katt a képre
Valószínűleg fogok találni valami hasonlót itthon is, nem ennyiért. :-) De azért gyönyörű. 
És vannak még nagyon jók. Neonok. Idén megint divat lesz. 
Hmm, hát jó éjszakát. Táskákról akarok álmodni, és nem zavar, hogy ez mennyire felszínes és nőcis és üres.

2013. február 23., szombat

bár lenne ilyen aerobik óra...

Én is, én is, én is.......
Az OK Go zenekart ti mennyire ismeritek? Én eddig nem nagyon voltam képben, zenecsatornákat ugye nem nézünk, van egy két ismerős szám, amit már hallottam a rádióban. Ennyi. 
Az urban-eve blogon szoktam néha hallgatni a mixtape nevű zeneválogatásokat, ott bukkantam rá erre a klippre, ez volt ma reggel 8 körül, azóta csak OK Go klippeket nézek és le vagyok nyűgözve. Imádom őket. Annyira sok irtó jó video van fent a youtube-on, hogy nem is tudom, melyiket válasszam.
Nézzétek és hallgassátok őket, szerintem megérdemlik. Totál idióták... :-))

2013. február 20., szerda

belügyes humor

A héten többszöri alkalommal az ÉTDR felhasználói kézikönyveit böngésztem a neten, okosodás céljából. Mindeközben ilyen gyöngyszemekre bukkantam:

Nem tudom elsőre fel tűnt-e a szerkesztők magasröptű poénesője....Nekem először a Skiccpau Szilárdon akadt meg a szemem, de aztán tegnap este Borsóval mazsoláztunk és kezdtük felfedezni ezeket a rejtett értékeket. Dr Közú Tamara, Érdek Lőrinc, Káv Éva, Beruhá Zoltán és társai. 
Hááááát... én ugyan könnyesre röhögtem magam, de nehogy félreértsetek, pusztán csak azért, mert van az, ami már annyira gáz, hogy jó. 
Belegondoltam, hogy szegény kézikönyvet összeállítóknak biztos milyen gyorsan és kapkodva kellett összerakni ezeket az anyagokat - így is egy hónappal később lettek csak feltöltve, mint hogy a rendszer élesbe lépett - és hogy remélhetőleg sokat éjszakáztak emiatt és fáradtságukban már csak ezzel tudták magukat szórakoztatni. Meg engem.... :-)


2013. február 17., vasárnap

"Hazám, hazám, te mindenem!"

Ezt most néztem meg, és nekem nagyon tetszik. Ha van háromnegyed órátok....
És amúgy csomót gondolkozok ezeken a dolgokon. És valamelyest én is "kevert" vagyok. Kicsit felvidéki, kicsit erdélyi, kicsit zalai.... azaz csak a vérem. Én személy szerint már teljesen zalai. Egy ideje érzem, hogy jó lenne utánajárni az őseimnek. Ahogy öregszem egyre jobban érdekel. De még biztos nem eléggé, különben már elkezdtem volna...
Szóval el tudom képzelni, hogy az sem rossz, legalábbis nem feltétlenül, ha nincs haza érzésed, de én szerencsésnek érzem magam, hogy nekem van. 
És nagyon szeretem a Bánk bánt. :-) Még gyerekkoromban láttam az Operában, tudom, hogy koravén dolog, de imádtam.

2013. február 10., vasárnap

ajándék fogasnak ne nézd.....

Történt ugyanis, hogy karácsonyra az egyik meglepetésem az volt a Borsó részére, hogy kapott egy saját készítésű és kizárólagos tulajdonú fogast a hálóba, ahol csak az ő ruhái lóghatnak. Az első bibi a saját készítésnél adódott, mert én tök ügyesen kinéztem a DIY oldalakról, hogy milyen pofon egyszerű ez kérem, ami gondolom, ha lett volna eszközöm az is lett volna. Így nagyrészt apukám segítségével készült el a fogas, ami első körben így nézett ki.
A fogantyúkat a Boróka otthonboltban szereztem be, direkt szerettem volna ilyen csicsásra. A gond több lépcsőben jelentkezett. Először az összeszerelésnél, ahol kiderült, hogy a csavaros része túl hosszú, így le kellett vágatni belőle.
A második probléma már használat közben jelentkezett, miszerint ugyanis ezek a fiókgombok tökéletesen alkalmatlanok akasztás céljára. Nincs mit szépíteni, ezt nagyon elbénáztam, tiszta nő aggyal álltam a dologhoz, csak a külsőt néztem, a funkciót nem. :-S Ciki....
Szerencsére az ötből egy fajta működőképesnek bizonyult, ennek a kialakítása akasztásra megfelelő, így gyorsan januárban vettem még belőle 4-et.
Persze ezeknek a csavarhosszából is kellett vágni, amit ma Borsó apuja pikk-pakk meg is oldott, így végre elkészült a fogas. Már csak festeni kéne,de azt majd tavasszal ,vagy lehet, hogy soha. :-)
És hogy ez az ajándék egy kicsit öncélú is volt a részemről az tagadhatatlan. :-)
Nézzétek: Ilyen volt......
Ilyen lett......
 Nekem bejön. :-)

2013. február 9., szombat

Cuki

Ma reggel a rózsaszínű köntösömben (nagypapáéktól kaptam, igazi retró) olvasgattam a kedvenc oldalaimon és az urban-eve blogon ezt találtam. :-)
klikk a képre

2013. február 2., szombat

és egy kis könnyedebb....

A nagy lelkizés után úgy érzem stílszerű valami "lájtos" kis szösszenet, hát fogadjátok szeretettel tegnapi napunk törzshelyét, a bázist, ahonnan indultunk és érkeztünk az elintéznivalók fergetegében, és ahová még suli alatt is többször betértem, a Móricz Zsigmond körtér örökéletű, éjjel-nappal nyitvatartó kultúrkocsmája,  késdobálója, vagy ahogy tetszik: az Aranykorsó.

ha zsong a fej... - hosszú és vontatott bejegyzés lelki életemről

Tegnap kineziológusnál voltam. Már harmadik alkalommal. Októberben kb. kíváncsiság alapon mentem el, aztán, tudjátok....bejött. Tulajdonképpen terápiára járok. Ez olyan viccesen hangzik. Pedig mennyire jó! Biztos mindenki már legalább egyszer rácsodálkozott, vagy beszélgetett róla, hogy az amerikai filmekben mennyire röhejes, hogy mindenkinek pszichológusa van, és mindenki rohan a dilidokijához, ha valami baj, vagy nehézség éri. Engem még csak nehézség sem ért -  márhogy októberben - egyszerűen csak nem bírok a bőrömben megmaradni és apáék voltak, naná, hogy nekem is rögtön ki kellett próbálnom. Ne is kérjétek, hogy elmondjam, mi ez a kineziológia, mert esélytelen próbálkozás lenne, definíció itt.
Tehát ott ültem, izgultam, hogy mi lesz, aztán első körben csak annyit kellett volna mondanom, hogy harmóniában vagyok önmagammal és a világgal (vagy ilyesmi) és elbőgtem magam. HOPPÁ! Ez meg mi volt??!! 
Na, a doki elkezdett vizsgálni, beszélgettünk, és persze hamar levette, hogy mik a gyengéim, mik a erősségeim. A pasinak van egy stílusa, nem cicózik, úgy az orrom alá dörgölte a dolgaim, hogy csak na.   Basszuskulcs. Csak néztem kerekre nyílt szemekkel, ritkán kap az ember szembe ilyen egzakt kritikát. Ennek ellenére az egész foglalkozás feltöltő volt, úgy jöttem ki másfél óra múlva, hogy kerek vagyok. Aztán elkezdtem gondolkozni, ami odáig fajult, hogy határozott haragot éreztem pár nap múlva, és sértettséget, meg még mit tudom én, mit nem. Közben apát már agyonvizsgálták, mondani semmit nem tudtak, én egyre idegesebb voltam miatta, az egyik tesómmal jól összevesztem ami szintén irtó rosszul esett a lelkemnek, tehát alig vártam a november végét, hogy elmondhassam a kinedokinak, hogy én csináltam amit mondott, de egyáltalán nem lett jobb. 
4 hét múlva tehát újra mentem. Megmondtam, hogy eléggé dühös voltam rá a durva kritika miatt az elmúlt hetekben. Röhögött :-), és közölte, hogy ez természetes, kinek tetszene, ha a pofájába vágnák a hibáit.  Persze a dologban a jó az, hogy a dühöm ellenére folyamatosan törtem az egészen a fejem és a négy hét alatt kb. helyre is raktam, hogy mi az ami jogos, és mi az ami szerintem nem. Borsó persze végighallgatta az egészet, mindent részletesen elmeséltem neki, majd az összes vívódásom is nála kötött ki. Egy hős! :-) Ő is őszinte és nyers ha kell, és ez szerintem sokat segít. 
Nem éreztem, hogy a külvilág kedvezőbb színben pompázna, mint egy hónappal azelőtt, az egóm is jól meg volt tépázva, ennek ellenére már gond nélkül mondtam a harmóniás mondatot. Ez a második alkalom klasszisokkal jobb volt az elsőnél, építő jellegű, erőt adó. Felvillanyozva jöttem haza. Kellett is a lendület, csak hát arra nem számítottam, amik december végén és január elején történtek. 
Azóta megint eltelt egy hónap, minden megemésztésre és elfogadásra került, apa elindult az általa jónak talált úton, ez erőt ad nekem is. A Borsóval kiválasztottuk a taktikánkat, hogy hogyan lépünk túl a minket ért veszteségen. Azt is gondoltam, hogy sikerült talán.
De most megint gondolkoznom kell. Fene. :-) Kezdjük ott, hogy ha túltettem magam, akkor mért bőgtem tegnap megint a dokinál, mikor az egészet elmeséltem.... Arról nem is beszélve, hogy lehet, hogy nem a megfelelő módon dolgoztuk fel, és attól, hogy a szőnyeg alá söpröm és úgy teszek, mintha soha nem is lett volna, még nincs megoldva. Szólt a kineziológus, hogy elsőre lila és sok, és nem biztos, hogy érthető, amit mond, de rágjam magam rajta. Na, este megint álomba gondolkodtam magam. És most mennyivel jobb! :-)
Azt hiszem, az a tuti abban, ha van dilidokid (olyan aki hiteles számodra és bízol benne), hogy az általa javasolt módszer - bárminek a megoldására - hirtelen letisztulttá és egyszerűvé tesz mindent. Nem tudom pontosan, hogy ha azt csinálom amit ő javasolt, az mért lesz összességében jobb, eredményesebb, de ő a szakember, akinek ugyan irtó fura a stílusa, de nagy tudásúnak, tapasztaltnak látom és hiszek neki. Ne gondoljatok ám semmi különös hókuszpókuszra, egyszerűen csak a "nem is volt" hozzáállásom helyett egy másfajta nézőpontot javasolt. Most itt tartok, várom haza a Borsót, hogy mindent jól elmesélhessek neki és közösen átbeszéljük, hogy lesz a legjobb nekünk.
Amúgy néztétek a Terápia című sorozatot? Én néztem, nekem nagyon tetszett is. Nos, amire én járok az nem ilyen, alapvetően más, de mindegy is, végszóként csak annyit, hogy bár eddig azt hittem, aki valamilyen terápiára jár annak komoly baja van, minimum depressziós, vagy piperkőc, nárcisztikus és hasonlók, és lehet, hogy nálunk, itthon bármilyen pszichodokihoz járni még furcsa, felesleges, különc, szerintem nagyon is jó dolog, nem is hittem, hogy ennyire. (Az feltételezem egyértelmű, hogy most nem a gyógyszeres kezelésekre meg ilyen súlyos dolgokra gondolok...)
Ahogy a testünket ápoljuk, roboráljuk és védjük éppúgy a lelkünk is megérdemli ugyanezt. Tudjátok, mondják: Ép testben ép lélek! - pedig szerintem ez fordítva még igazabb kijelentés, főleg manapság.