Nyaralni megyünk zene

Na jóóóóó, csak pár sort. Pár sort írok....

4-et kell aludni és reszkess Bakony!!!!!! :-)

Bizony, minden fizikai akadályt (lábam) leküzdve úgy döntöttünk megyünk. Szállások egy kivételével lefoglalva, útvonal, útiterv kitalálva, tömegközlekedés kinézve. Eddig ennyi, de nagyon más nem is kell. Mindjárt indulunk! Erdő, csend, madárcsicsergés....huhhh, bele sem merek még gondolni.

A zene a Leap Year (Szökőhév) című film zenéje, szerintem csajos, de nagyon ari, lityi-lötyi film, tök szeretem. :-)

Hortum nostrum

Bazi fáradt vagyok, nem bírok írni, szóval csak képekben ....mesél (az erdő helyett) a kert, ami kezdi elérni idei legszebb állapotát:

 

nevelgetett mohám :-)

 Ezek után persze nehéz lesz megmagyarázni, hogy nem vagyok rózsaszín típus, de hogy is mondjam.. ....szóval ez idén valahogy így alakult (és mellesleg csak a rózsaszín virágú növényeink teleltek át...).

2 hét

Két hete kusban vagyok. Ennek lehetne bármi valós oka, de nincs igazából a lustaságon túl semmi. Azt hiszem erre az állapotra- amiben mostanság vagyunk - mondják "Él, mint Marci Hevesen", mely mondás mellesleg tök vicces, és az eredeti jelentése teljesen más, mint ahogy manapság értjük.

Jól vagyunk. Volt minden az elmúlt két hétben- egy péntek esetétől-vasárnap délig együtt az egyetemi barátokkal hétvége Szentgyörgyvölgyön, egy szülinapi buli, egy babalátogatás, sok itthon grillezés, a kedvenc sütim is megsütöttem tegnapelőtt (egyik kedvenc :-), persze már az utolsó morzsákat is benyomtuk....

Megtudtam, hogy a társaságból még egy lány kisbabát vár, így a jövő évi Sztgyvölgyön csak a törzsgárdából már 4!! picike lesz, az idei 1-el szemben. Ezen hosszan morfondíroztam, végülis kb. 2-3 nap alatt letisztult bennem a dolog: ez az életszakasz is eljött.....és mint eddig minden szakaszt, nagy rácsodálkozással fogadtam ezt is. (szegény Borsóóó....hát, ha olvasol, kösz, hogy kibírsz...) Szóval utódlás. Nincs mit tenni, be kell fogadni az információt. Megrágtam, feldolgoztam.
Most pedig örülök. Nem mondom, hogy nem törnek rám pillanatok, kapuzárási rohamok, de röhögök magamon - én, mint ősanya...na neeeee.... aztán ahogy ezt leírom szentimentálisan elmosolyodok, hogy hát igen....azért érzem, eljön majd ennek is előbb-utóbb az ideje.... :-)

Ennyit a petesejtről, biztos a telihold miatt zagyválok megint....már ha telihold van...
Egyre jobban érzem magam multinacionális munkahelyemen. Egyre fáradtabb vagyok esténként. Egyre több kiló leszek. Egyre több vitamint zabálok kompenzálásként. Borsót is etetem vele. Ugyanolyan fáradtak vagyunk. Így szeretnénk kelni reggelente:

...és így kelünk:

Micimackó! Gondolj, gondolj, gondolj...
SZABADSÁG!!!!!!!!!!!! SZABIRA KELL MENNÜNK!!!!!!!! háhááááááááááááá. Ki is vettünk egy hetet július elején. Pont 2 hét múlva!
7 napig túrázni szeretnénk. Az élet apró fricskája, hogy lehet, pont egy korábbi túra miatt nem fogunk .... mindkét lábamon szánalmas állapotban vannak a nagyujjaim. Azaz a körmeim. Erről elég is ennyi, lényeg, hogy a nyaralás lóg az éterben, ki tudja mi lesz...
Azért, hogy ne kelljen keseregni van alternatív megoldás. Természetesen. :-) Hát mi tenne jobbat egy fájós sebnek, mint a sós tengervíz? Az a vicc, hogy így nem is akarunk annyira a tengerre menni.
Blööőő, milyen sznob: "Pfúj tenger, az nekünk nem buli..." persze dehogynem, csak hát mi beleélősek vagyunk.....és kaptam új túrazsákot. Tök jó zöld! És egy hétig mennénk, na jó két pihivel, de akkor is - egy hétig!! Szorítok-ba tartom mind a két kezem 2 hétig és akkor összejön!

forrás: www.ethicsoup.com

Oké, azt hiszem írtam eleget. Ja, a kert! Egy külön bejegyzést megér. Most volt itt anci, hozott citrom illatú muskátlit. Na és a hortenzia. Nincs rá szó, mennyire gyönyörű. Majd lefotózom.
A második zene pedig az (egyik) kedvenc filmemből, a Garden State-ből (magyarul Régi környékből) van. Húúú, nézzétek meg. Olyan jóóóóóóó. Nekem Timi mutatta még mikor egy albiban laktunk. Kösz Timi! :-) Bár filmben rád mindig számíthatok.
csapó
...Ennyi...

Eső után a kertben....

Ma hatalmas zivatar volt, amit Renivel szerencsére csak a cukrászda ablakából lestünk. Hazafelé a gondolataim már a kertünk körül forogtak- vajon mi lett a növénykéimmel.... szerencsére megúszták, az egyik muskátli virága tört csak le.

Amúgy szomorúan kell konstatálnom, hogy az átteleltetés förtelmesen sikerült, ez egy külön művészet lehet azt hiszem. Ami túlélte a hideg hónapokat az is ramatyul néz ki, a tápoldat sem segít.

Ma kaptam anyától gyönyörű begóniákat, ezek azért fellelkesítettek. 

Aminek nagyon örülünk, hogy a kedvencünk a hortenzia él és virul, nagyon szép. Íme néhány kép az eső-áztatta virágos kertünkről:

Hydrangea macrophylla  (Kerti hortenzia)

Pelargonium zonale (a jó öreg muskátli :-)

Mentha x piperita

Nerium oleander

Hát így nézünk ki most.

Hozzáteszem mindig érzem, hogy az udvarunkat kertnek hívni nagyképűség. Ez amolyan városi kert, Angliában, Londonban és amúgy általában a világvárosokban igen népszerű, divatos dolog, nálunk nem annyira jellemző.

Sorház lévén nekünk ennyi jutott, sajnos nagyon pici, csúnya térkő burkolattal, de ami késik nem múlik- egyszer csodás oázist varázsolok még belőle.

Addig is ihletet és lelkesedést merítek a régi kertes képeimből...

Angliából, honnan máshonnan... :-)

Életem egyik legnagyobb (kertészeti) élménye egyértelműen a Hampton Court Flower Show volt. Az angolok ugye közismerten kertmániások. Több neves kertészeti kiállításuk közül ez az egyik, mely évente megrendezésre kerül, és amin emberek ezrei hömpölyögnek napokig elalélva a standok között. Ágikával és Csillumilluval 2007-ben mi is köztük voltunk. :-)

Ezenkívül persze ma már számos könyv is kapható ami kifejezetten a városi kerttel foglalkozik, minden irányból megközelítve a témát.

Vegyük például John Brookes egyik közismert művét. Az Apró kertek már nagyon régi, a saját magyar nyelvű kiadásom is például 1993-as.  

A fickóhoz egyébként van egy sztorim is. Az ő neve számomra kis korom óta ismert volt, mert apáéknak egy csomó könyvük volt tőle, amiket sűrűn lapozgattam. Mindig odavoltam érte, mondanom sem kell.

Aztán mit hoz az élet - találkoztam vele. :-)

Anno Rosemary - a tájépítésznő akinél Ágnessel laktunk és dolgoztunk - vacsorákat adott a hozzá hasonló kertguruknak, és egyszer John bácsit is meghívta. Minket is egy bemutatkozás erejéig, ami számunkra duuurva volt...egy ilyen impozáns társaságba... Jó ég. Persze tök izgultunk. Béna kis angolunkkal makogtunk illedelmesen kicsit, ennyi volt amúgy az egész. Hihetetlen. Hihetetlen, de élmény. :-) 

John bácsi meg nagyon vicces jelenség. Pocakos, szemüveges bohém.

Nagyon szép emlék marad az az időszak, rettentő sokat gondolok még ma is rá, pedig 4 éve volt már az a 3 hónap ott, Dél-Angliában.

Na, ennyit a nosztalgiáról...

Befejezésképpen következzen egy etalon, egy hely ahol sok reggelit fogyasztottam el, hely, amilyet egyszer majd még szeretnék a saját kertemben is: