CSEH TAMÁS

Január 22-én lett volna 70 éves. Ennek emlékére tegnap este a Pedroban időrendben lejátszották az albumait, azaz arról 70+1 dalt. Hjaj, de jó volt hallgatni őket.

Cseh Tamást sokáig nem értettem, nem szerettem, majd ezen Ágika barátnőm változtatott alapvetően, mikor 2007-ben az angliai közös hónapok alatt sokat hallgatta, így én is kénytelen voltam.... Azóta töretlen a "csehtamás-szerelmem". 

Borsó tegnap hazafelé mondta, hogy hihetetlen és egyben nagyon sajnálja is, hogy ilyen későn fedezte fel ezt a muzsikát. Mert ő is rákattant, részben Fetyónak, részben nekem köszönhetően. Pedig állítása szerint, mikor anno az éjszakai rajzolásokkor szólt az irodában, nem értékelte különösebben... (mondjuk ezt megértem, nehéz erre felpörögni). 

Aztán 2010-ben, a Szigeten, a Cseh Tamás emlékkoncerten emlékszem nagyon magával ragadta, mikor Másik János keserűen és indulatokkal teli elmondta, mennyire szomorúnak találja, hogy a halál kell legyen az, ami hirtelen új népszerűséget hoz, és hogy míg Tamás élt a Szigetre egyszer sem kaptak meghívást.... hmmm, igen, érdekes dolog ez.....

2011-ben Bakonybélben voltunk ismét egy emlékkoncerten.... (Annyira bánom, hogy ennyire későn szerettem meg és így élőben egyszer sem hallottam vagy láttam.) 

Bakonybélről már sokszor, sokat írtam, és nem is akarok újra próbálkozni vele, mert úgysem tudom verbálisan jól kifejezni, mit érzünk mindketten az iránt a hely iránt. Az már csak hab mindenen, hogy pont Cseh Tamással (és gondolom, még rengetegekkel) osztozhatunk a "bakonybél bűvöleten".

Visszatérve a zenére, azt imádom benne, hogy ha hallgatom azt érzem, hogy nincs benne sallang, divat, semmi, csak az igazság. Úgy érzem, hogy igen, beletrafál, tökéletesen tolmácsolja a valóságot. Nekem az élet ilyen.

Na elég is, jöjjenek a kedvenceim.

Nem tudom, ki hogy emlékszik, én tizen-huszonegypár évesen mindig röhögtem, hogy a párocskáknak mennyire esszenciálisan fontos, hogy legyen "ez a mi számunk"-juk. Valószínűleg a romantikai érzékem fejletlensége vagy hiánya, vagy  csak pusztán a Huncutka féle dac okozta ezt a cinizmust bennem. 

Hát..., az élet úgy hozta, hogy a Borsóval ugyan nem ültünk össze :-), hogy kiválasszuk a miszámunkat, mégiscsak lett. Szerintem nem is egy. Szóval ami késik, nem múlik. :-))

Ezt a dalt azért szeretjük nagyon, mert megéltük. Pont ott, Budapesten.

Forró a két kezed,
Forró a város.
Mindegyik lélegzet
Halálos.
Fényözön a folyó,
Találkozunk a hídon.

Fényözön a folyó,
És megbámulja
Föntről a lángoló
Pupilla.
Nézi hogyan csókolom
Sós ízű fényes bőröd.

Végig a Lánchídon
Az aszfalthoz szögezve áll a forgalom,
Míg én ólomfüstben
A korlátnál megcsókolom
Úú a szád, a szád, a szád,
Hogy izzadtságízú a szád, ne bánd,
Míg jelek lobognak
Lángoló égből miránk.

Forró a két kezed,
Forró a város,
Mindegyik lélegzet
Halálos.
Én sarkonfordulok
Nagy jelek közepette.

Végig a Lánchídon
Az aszfalthoz szögezve áll a forgalom,
Míg én ólomfüstben
Elmegyek, s azt dúdolom:
Úú a szád, a szád, a szád,
Hogy izzadtságízű a szád, ne bánd,
Míg jelek lobognak
Lángoló égből miránk.
Forró utcákon át
A számon elviszem a szád szagát,
Míg jelek lobognak
Lángoló égből miránk.

Na jó, nem tudok választani. Mind imádom.