Ez volt az a könyv amit anno, olyan 5-6 évesen megkaptam anyukámtól, elejében a büszke bejegyzéssel: Emlékül, hogy kimondtad az "r" betűt. :-) A sztorihoz persze hozzátartozik, hogy logopédus ancikám hosszú estéket küzdött velem a hálószobájukban ülve, bürrögve, versikéket kántálva, gyakorolva, mire egy mumpszos megbetegedés alkalmával a tetőtéri ablakon át megláttam az égen egy repcsit és hopp - megtört a varázs. Anya szerint mumpszkor van valami változás ott a torokban, hangszálakkal, ilyesmi- ebben nem vagyok járatos- szóval ez segített hozzá, hogy ne jépa, jetek, mogyojó legyen ezután.....
Most, huszoniksz évvel később beteljesedett eme nem szándékolt determinációm- magyarán szólva mosó masa lettem magam is. Egy hete pont, hogy megfőztem életem első önálló mosógéljét. A tesztelős ruhák azóta megszáradtak, itt pihennek a vasalókosár szemérmetlenül magas kupacának tetején. Na, de kezdjük az elejéről.
Írtam már, hogy a Nők Lapja Ökoanyu cikksorozata lendületet adott az amúgy már jóideje bennem szunnyadó szándéknak, hogy az eddigi próbálkozásaim skáláját szélesítve a háztartásunk minél több frontján környezettudatos legyek.
A mosás kényes, sarkalatos pont volt nálam - szerettem a kényelmes, egyszerű, illatos hagyományos mosógél + öblítő párosítást. Olvastam ugyan, hogy kémia, meg rossz a bőrnek, stb, de őszintén - ez annyira nem zaklatott fel. Annál inkább a gondolat, hogy mi megy mosás után ki a csatornába..., illetve hát az egyik legfontosabb - az ára. Mindig nagyon szájhúzva hagytam ott a sok-sok ezer forintot a kis háztartásiban....
A mosódiót egyszer régen próbáltam - nem emlékszem mért, de nem volt jó a benyomásom, úgyhogy süllyesztőbe is került a téma.
Múlt szombaton azonban a már korábban beszerzett alapanyagokkal nekiláttam. Az alapanyagok többesszáma vicces, mert nem is kellet hozzá más, csak mosószappan és víz. Egy csomó receptet elolvastam a neten, de elsőre ezt a legalapabbat választottam.
Feldaraboltam a bioboltban vett Tisza mosószappant. Rögtön feltűnt, hogy nem épp kellemes a szaga. Olyan zsírszagú. Mindegy. (A képeket a telefonommal csináltam- nem egy csúcsminőség...)
Aprítógépbe szórtam és kvázi ledaráltam.
Ezt a darálékot 5 liter vízbe öntöttem és elkezdtem közepes lángon melegíteni. Nem emlékszem pontosan meddig tartott, talán egy óra, annyi se, mire egységes, egynemű lé lett belőle. Közben néha kevergettem csak meg, nem igényelt túl sok törődést.
 |
| főzés előtt |
 |
| közvetelenül főzés után |
Mikor kész lett kitettem hűlni az udvarra- ennek két oka is volt- egy: kint gyorsabban hűlt, kettő: iszonyú büdi szaga volt, és már az egész lakás ebben a szagban úszott. Jól kiszellőztettem a kecót, a trutyira meg fedőt tettem és kint hagytam éjszakára. Kicsit aggódtam, mert az állaga teljesen folyékony volt. Teljesen.
 |
| másnap |
Szerencsére vasárnap reggel mikor futottam ki megnézni, elégedetten konstatálhattam, hogy ez bizony géllé változott. Egész egynemű volt, de azért az instrukcióknak megfelelően botmixerrel átkevertem még. Szuper szép, tipikus mosógél szerű cucc lett a végeredmény. De még mindig büdös. Ne valami erőteljes szagra gondoljatok, csak egy enyhe, fura mellékszagra. Ekkor már megbántam, hogy nem a Müllerben vett két 100 g-os mosószappant bontottam meg, azoknak ugyanis a csomagoláson keresztül is éreztem az enyhe citromos illatát. Hát, a lustaság, ugye- ez a Tisza szappan egy darab 200 g-os volt, gondoltam könnyebben elbánok vele... mindig tanul az ember...
Már csak az utolsó fázis a flakonba töltés volt hátra- ez bazi egyszerű volt, nincs is mit írni róla.
A 4,5 l-es flakonom az 5 l-hez logikusan nem is lett elég, jobb híján egy borosüvegbe töltöttem a maradékot.
A fehérekhez majd még teszek nátrium-perkarbonátot, mert azt olvastam sok helyen, hogy mennyire jó ezért majd ki szeretném próbálni. Meg persze lesz itt még kísérletezés azt hiszem. :-)) Nagyon élvezem. :-))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése