Ágynak döntött a bánat - jó és rossz dolgok az életünkben

Blogírásra hajlamos emberként két fő dolog van, ami bejegyzésre késztet: ha valami jó történik és ha valami rossz. Na, ez utóbbi lényegesen nehezebbnek tűnik. 

Helyesnek tartom, ha az ember kibeszéli magából ami a lelkét nyomja, hogy ezt egy valamelyest nyilvános fórumon tegye - hát a fene tudja. Mindenesetre ....szóval úgy döntöttem írom ahogy érzem, mert most jól esik.

Elment a nagymamám. Gondolom ez sokakkal megesett már, az élet rendje szerint való, bla, bla, de az igazság az, hogy semmi vigaszt nem találok. '88-óta nem vesztettem el közeli hozzátartozót, és őszintén - akkor még fogalmam sem volt róla, mi az a halál.

Hiába fekszem itthon egy hete és gondolkozom, úgy érzem most sincs. Egyszerűen képtelen vagyok felfogni. Nem megy....

Mindehhez hozzá tartozik persze, hogy múlt csütörtökön 8 előtt tíz perccel hívott anya a szörnyű hírrel, betelefonáltam a munkahelyemre, hogy kérek fél órát, és 9 előtt tíz perccel már ott ültem és írtam az email-eket, ahogy bármely más nap teszem. Munkaterápia, gondoltam. Nem jött be. Péntek óta beteg vagyok, semmi javulás, talán ma mintha már picit azért jobb lenne. Majd' egy éve nem betegedtem meg, kifejezetten büszke voltam az erős szervezetemre. Erre tessék. Amint leszívja valami az energiámat, márpedig az a csütörtök végtelenül leszívta....szóval a fizikumunk önmagában nem ér semmit. Hát erre jutottam. Nagy, váratlan fejlemény, mi?

Ezen a héten annyira padlón voltam, hogy még csak gondolatban sem foglalkoztam vele, hogy végre lenne időm a bakonyi túráról írni. Egy hónapja voltunk. Mennyi minden történt ez alatt a hónap alatt...

Jó dolgok is. Babák születtek a környezetemben. A Borsó megkérte a kezem, ősszel összeházasodunk. Szerencsére ezt még a nagyinak is el tudtam mondani.

Végül következzen az egyik kedvenc bakonyi kép, hátha megtöri a varázst, jobb kedvem lesz és végre írok majd az egész kirándulásról a túrablogra.

Hát lehet egy ilyen alaknak ellenállni? Ilyen séró csak egy van :-) és az a kisujj...