Tegnap rosszul voltam, nem tudtam bemenni dolgozni. Ez az a fajta állapot volt, mikor a fekvésen kívül semmi nem esik jól, így egész nap filmeket néztem. Michael Moore filmjeit. Jó sok van neki, már a hét közepétől esténkét ezekből csemegézek.
Én szeretem a munkáit minden túlkapása és egyoldalúsága ellenére. A legismertebb és gondolom legvitatottabb dokumentumfilmjét, a Fahrenheit 9/11-et évekkel ezelőtt láttam először. Most megint megnéztem. Azon túl, hogy nagyon, de nagyon hatásvadász, olyan agymosós néhol, azért elgondolkoztató. Persze annyi teória létezik a tornyok leomlásával kapcsolatban. Gondolom összeesküvés elméletek százai keringenek a neten. Igazából tudom, hogy ilyen kis porszemek a világban, mint én sosem fogjuk megtudni, mi is az igazság, ezért nem is érdekel, annyira viszont nem akarok strucc lenni, hogy legalább ne hallgassak meg mindenféle megközelítést. Nem csak erről, hanem általában a világ dolgairól.
A Michael Moore filmek valamennyire szélsőségesen hívják fel a figyelmet az USA rendszerének hibáira. Tisztában vagyok vele, hogy ez csak egyfajta szemüvegen keresztül látott világ, de nekem arra jó, hogy megerősítsen, máshol sem biztos, hogy garantált a boldogság.
A héten nézett Moore művek közül a Kapitalizmus: Szeretem című tetszett a legjobban. 2009-es, totál ironikus, igaz sokszor nagyon szájbarágós, de egy csomót röhögtem. Persze a Moore filmek 100 %-ban átitatottak politikával, márhogy süt belőlük a Bush utálat, és a demokrata beállítottság. Hát. Nem értek a politikához. Még a magyarhoz sem, semennyire, nem ám, hogy az amcsihoz. Azt sem igazán tudom, hogy mik a republikánus és mik a demokrata alappillérek. Nem is akarok ebbe belemenni.
Érdekes, ahogy néztem a filmjeit, rögtön eszembe jutott, hogy ez a pasi vajon tényleg a saját véleményét publikálja, vagy valaki őt is hátulról pénzeli? Nem tudom. Arra viszont nagyon jó volt ez a mozizás, hogy egy kicsit úgy érezhessem, nekünk annyira nem is rossz. Meg arra, hogy elgondolkodjak, milyen kár, hogy sosem tanultam politológiát, hogy legalább alapjaiban láthassam az összefüggéseket, és egyáltalán, tudjam, mit jelent eredetileg, definíció szerint az, hogy jobb meg bal, kapitalista, demokrata, liberális, kommunista, szocialista. Fel is hívom a tesóm, hogy adja kölcsön majd a jegyzetét...azt hiszem pont van ebben a félévben ilyen tárgya... :-)
Tudom, hogy a mi generációnk nem egy nagy hazaszerető típus. Nem is a mi
hibánk, nem tanították meg, mi az, amúgy meg, őszintén, nincs is sok
okunk odáig lenni ezért az országért. Néha teljesen elkeserít, hogy
milyen kilátástalan itt a tisztességes élet. De vajon máshol jobb? Én
azon az állásponton vagyok, hogy nem. Vagyis, hogy nem biztos, hogy
jobb. És ha jobb, milyen szempontból? Csak mert az én fejemben annyi, de
annyi szempont van.
Borsóval néha beszélgetünk arról, hogy jó-e ez a nagy globalizáció meg szabad áramlás és vándorlás. Hogy nem lett-e túl egoista a világ? Mert néha már tök hülyén érezzük magunkat, hogy még maradni akarunk. Itthon. Azt is szokta mondani :-), hogy a szüleinket sem cserélhetjük le, ha nem tetszenek. A tesóinkat sem. Ide születtünk. Ebbe az országba. Ebbe a családba. Biztos születhettünk volna jobb helyre. Meg rosszabbra is. De ide születtünk. És amíg nem lehetetlenítik el teljesen megpróbáljuk ezt szeretni. Ez pedig jó érzéssel tölt el.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése