Bozsoki hétvége Andiékkal

Lassan tényleg hagyománnyá válik, hogy Andikámmal férjestül, gyerekestül eltöltünk egy közös tavaszi hétvégét valahol. Így, hiába vagyunk egymástól sajnos elég távol, ha összejön egy-egy oda-vissza látogatás, plusz találkozunk a szintén hagyományosnak mondható egyetemi szösszenetünkkor is, azért  hál 'Isten legalább négyszer látjuk egymást az év folyamán. 

Nagyon örülök, hogy immár 17 éves barátságunk így megmaradt, működik, persze ápoljuk is rendesen :-).

Idei évre kinéztem ezt a Bozsokot magunknak. Olvastam, hogy van itt egy nagyszerűen felújított, apartmanokká átalakított malom, rátaláltam, beleszerettem. Ez a hely a Malomporta. Nekünk nagyon bejött, mert hatalmas, szépen gondozott kertje van, óriási homokozóval, sok-sok biciklizésre alkalmas résszel, patakkal, babaházzal és nekünk, felnőtteknek igencsak imponáló nyári konyhával. A növényállomány is marha jól össze van rakva, szerintem gyönyörű. Többféle apartman van, így bárki talál olyat, ami neki megfelelő. 

Mi most a főépület két felső lakrészébe vackoltunk be. A nagyobbikba, ahol Andiék voltak, van egy kis galéria is, igazi kuckó a gyerekeknek, a nagyok természetesen itt aludtak. Léda is bandázott velük fent, egyik este fél tizenegykor szedtük le, a már alvó Virág mellől. :-) 

Amit még nem akarok elfelejteni, ezért leírom gyorsan, az az isteni reggeli. Olyan szuper rukkolás, madársalátás, paradicsomos, mozarellás salit ettem mindkét reggel, hogy pfuhh, minden reggel jöhetne egy....Borsikám pedig a disznsajttól alélt el..szóval ..... reggeliben (is) nagyon ott vannak. :-)

Pénteken délután miután elhelyezkedtünk, kipakoltunk, szusszantunk, és a gyerekek is felfedezték nagyjából az udvart, elindultunk a faluba vacsorázni. Nem tudom, mekkora település Bozsok, de van a központban egy minden nap este kilencig! nyitva tartó abc és egy szerintem szuper kis étterem. Első ránézésre nem gondoltam volna, hogy ilyen isteni vacsorát kapok itt, és a többiek is nagyon elégedettek voltak. Jóllakottan indultunk haza. 

A gyerekek egész hétvégén a járgányaikkal jöttek-mentek, ez nagyban könnyítette a távolságok leküzdését. A kicsik babakocsiztak, illetve Luca sokat volt a csatos hordozóban is rajtunk. 

Este vetítettem nekik, talán élvezték, nem tudom, én nagyon, mint mindig. Lédikém a Frakkot már kívülről fújja, ezen képességével a többieket is szórakoztatta kicsit, és Virág is nagyon ügyesen olvasott el több diát is. Ő már tényleg igazi nagylány. 

Szombaton reggeli után Rohoncnak vettük az irányt. A Rohonci-tó ugyan mesterséges, de nagyon szép és hangulatos. Itt töltöttük a délelőttünket.

Léda csúszik

Boglárkát szed :-)

Innen az Írottkőhőz mentünk tovább, osztrák oldalról, autóval. Van fent egy nagy parkoló ahonnan minimális szintkülönbséggel babakocsival is be lehet sétálni, azt ugyan nem tudom, hogy végig-e, mert dél lévén mi a gyerekek éhsége és fáradtsága miatt egy idő után visszafordultunk, csak a "lávagolyóig" :-) mentünk.

Mindenki a golyón, én Lucát etetem

A parkolóba érve elmúlt a nyűg, Luca a babakocsiban elaludt. Rengeteg motoros volt, a büfé is amolyan motoros tanyának tűnt, a parkoló bejáratánál egy akasztófára felkötött bicikli lógótt....poén. :-)) A mieink is őrült motorozásba (biciklizésbe) kezdtek.

Mondanom sem kell ezután hatalmas alvás volt a kocsiban. Kőszegen mi, anyák befutottunk bevásárolni az esti főzéshez, a gyerekek addig kint durmoltak tovább.

Bozsokra visszaérve Dani isteni gulyás-pörköltet bográcsozott vacsorára. Ment még a bicajozás, tekergés egész sokáig, későn bujtunk ágyba.

Vasárnap borongósabb reggelre ébredtünk, pakolás, reggeli, indulás. Rövid volt, mint mindig. 

a malom előtt, együtt

Bementünk még közösen Kőszegre, meghallgattuk a misét a csodás Jézus szíve templomban. Rengeteg család volt...tetszett. Utána a kihagyhatatlan kávé, süti, a gyerkőcök még bújócskáztak egyet a téren. Aztán búcsúzás, irány haza. Igazán jó kis hétvége volt. :-)

Léda utazott 2015. májusában - félbemaradt olasz utibeszámoló folytatása

Most, hogy már tervezem / szervezem életünk első két gyerekes nyaralását, szembesültem a szégyenteljes ténnyel, hogy két éve nem fejeztem be az észak-olasz kirándulásunk beszámolóját. 

2015. május közepén töltöttünk itt egy hetet az akkor 14,5 hónapos kis Lédánkkal. 

Triesztről és Milánóról (csütörtöki, pénteki és szombati napunkról) már meséltem, rögtön a hazaérkezés után leírtam mindent. :-)

Május 17-én, vasárnap milánói házigazdáinknál ébredtünk és velük együtt, azaz az ő idegenvezetésükkel egy napos kirándulásra indultunk a Comói-tóhoz. Vonattal! Ha van valami, amit imádok, az a külföldi vonatozás. :-) Ha csak tehetjük nem hagyjuk ki egy országban sem. Lédi is élvezte, ez volt az első vasutas élménye. :-)

Az egy órás út végén Varennában szálltunk le. Nagyon kedves kis városka, az elhelyezkedéséből adódóan gyönyörű kilátással a tóra. Itt elindultunk fel a hegyre, majd babakocsis útakadályok miatt mégis inkább a part felé vettük az irányt. Lent a kikötőnél a kompunkra várva ebédeltünk egyet, persze kicsi a világ, amikor kértem a pincérnőt, hogy melegítse meg a babakaját, kiderült magyar, ide jött férjhez, ők vezetik a kis ristorante-t ahova beültünk. :-) 

Varennából áthajóztunk Bellagioba, ami szintén gyönyörű, az előző városkánál sokkal arisztokratikusabb, előkelőbb megjelenéssel.

Varenna a hajóról

Bellagio a hajóról

kompra várva

Hazafelé a gyerekek aludtak a vonaton, Lédike nagyon jól viselkedett ismét, és persze irtóra elfáradt.

Hétfő reggel búcsútvettünk házigazdáinktól, akiknek irtó hálásak voltunk a sok kedvességért, a finom reggelikért és vacsikért, beszélgetésekért, meg úgy egyáltalán, mindenért. Kicsit szomorú is voltam, mert ugyan még várt ránk két nap, de úgy éreztem hiányozni fognak és hogy Milánóban még hetekig tartalmasan el lehetne tölteni az időt.

Milánóból a Garda-tó déli részére költöztünk át, Monzambano nevű faluba. Ide:

Nagyon éles váltás volt a nyüzsgő, pezsgő Milánó után egy falu szélén lévő gazdaságba csöppenni, a tulajdonos épp, hogy pötyögött angolul, nagy szőlőföldek, almás és és síri csend fogadott minket, mi voltunk az egyetlen vendégek épp, de jól esett a nyugalom. Megkerestük az abc-t (meglepően nagy szupermarket volt), bevásároltunk és úgy döntöttünk a közeli Mantovában töltjük a nap hátralévő részét.

apa itt is folyton telefonál...

Szép naplementében utaztunk haza. Nagyot aludtunk, másnap várt ránk a Garda-tó déli része.

Hétfőn jó korán sikerült indulnunk, így Sirmionéban még szuper parkolóhelyet találtunk. Helyes kis városka ez is, és a tó is nagyon szép, de valahogy a Comói-tó után nem nyűgözött le minket, inkább a balatonihoz hasonló érzést keltett bennünk, ami persze jó, nagyon jó, csak nem annyira különleges. :-) 

családi kép :-D

Sirmionéból Desenzano del Gardába mentünk át. Egyszer majd sort kerítünk az északabbi, állítólag szebb, vadregényesebb területeire is a tónak, most ennyi fért az időnkbe.

Miután a délutáni alvást a tó partján letudtuk, ismét délre indultunk, mert nyaralásunk zárásaként meg szerettük volna nézni a Monzambanótól egy köpésre lévő kis ékszerdobozt, Borghettot is.

Pozzolengoban útközben

ez már Borghetto

Kedden, ha jól emlékszem borongós, esős időben vágtunk neki a hosszú hazaútnak, amit néhány megállással, nulla nyüglődéssel, igazán hősiesen tűrt Lédike, igazság szerint a szlovén pálya utolsó szakaszán én már rosszabbul viseltem a dolgot, mint ő. :-)

Idén egy kicsit közelebb, de már két gyerekkel fogunk útra kelni, kíváncsi vagyok, milyen lesz, és törekszem rá, hogy ne teljen két évbe, mire leírom az élményeket. :-)

csak a margóra...vagy oda se

Sűrű lett a lét. Mentegetem magam, mért is nem vezetem két éve virtuális naplómat. Újra és újra fogadkozom - na majd most, most tuti, már akarom, kell, annyi minden feledésbe merült ---- gondolom, de ugye elfelejtettem....

Luca rámcsatolva, alszik, csend van, leültem hát. :-) Itt vagyok.

Gyerekekről. Léda 3 éves elmúlt, nagy bölcsis, ősztől óvoda. Félelmetesen tudatos személyiség lett, ezzel így lehet talán szembesülni igazán, hogy itt a 8 hónapos ösztönlé(/á)ny mellette. 

Vajon minden anya ezt érzi? Hogy szép és okos, és eszes, és kreatív és egy csoda.... és hisztis, és dacos, és fafej és egy hárpia..... Magamba nézek, sokat..., ismétlődve beugrik egy rohadt mondat: A minta tanít. Bakker. :-) Akkor ez mind Mi vagyunk? Sőt. Főleg én, az időarányra tekintettel. Hát ez gáz... Meg persze simogatja is az egómat, mert annyi mindenben büszkeséggel tölt el, amit látok. (Erre Borsi rögtön mondaná, hogy na, az Ő. :-)

A Luci egy buldózer. Ha a Lédi hercegnőnek született, a LucaPolli pankrátornak. Eddig. De nagyon csípem, annyira magával ragadja az embert a vehemenciája, a kitartása, kíváncsisága, és úgy egyáltalán, elementáris létezése.

Két gyerekes anyának lenni eddig sucks. Persze ömlenghetek a szép oldaláról, mert jaja, van bőven, de akkor is. SZÍÍÍÍÍÍVÁÁÁÁÁS. Remélem persze, hogy a kb. 5 hónapja tartó - talán végetérő, de eddig szünni nem akaró - betegeskedés ennek a domináló érzésnek az oka, különben sz.rban vagyunk mindannyian.

Két gyerekes anyának lenni állat jó. (Néha. :-)) Csöpögősen túlcsordul tőle a szeretetfaktor, ülünk este a Borsival a vacsoránk előtt, nem tudunk két -mit két, EGY - épkézláb mondatot végigmondani úgy, hogy valamelyik félbe ne szakítaná, de aztán Lédike ölelgetni kezdi a Lucát, aki erre beveti a grübedlis csúcsvigyorát, jobb esetben még hangosan kacarászik is, mi meg szétfolyunk a gyönyörűségtől.

Rohadt jól ki van találva a rendszer. Mikor már tényleg komolyan felteszem a kérdést magamnak ( és a Bogyónak eltorzult arckifejezéssel), hogy mi a bánatért kellett is ez? Mikor fogok aaaaaludni végre???????? És egyáltalán, hogy bírom ki ép ésszel...akkor csinálnak valami olyat, ami egy pillanat alatt meghozza a világbékét, de legalábbis a lelkem helyrebillenését. Állati rafkós. Csa röhögök rajta, hogy mennyire.

Mindemelett természetesen másodszor is látom, hogy nem az anyaság A hivatásom, nem ez pusztán az oka létezésemnek, remélem egyszer kiderül, hogy mi.....

Miről kéne még gyorsan említést tennem, vajon mire leszek ezekből az időkből kíváncsi majd egyszer, ha egyáltalán valaha visszaolvasom....

Borsika. A Borsó nagyon jó társ. Talán a legjobb nekem. Én nem tudom, hogyan, de azt hiszem erre durván ráéreztünk anno...lassan nyolc éve :-) tyűűűű. 

És bár ő is baromi fáradt, sokszor elcsigázott és gépies, hiszen egy ideje fogaskerekek vagyunk csupán, amik jól egymásbakapaszkodva forgatják a malomkereket (szép gondolat, igaz ?...biztos nem saját :-), de nekem most vele nagyon jó. Nem mennyiségi értelemben, nem is kettesben töltött minőségi értelemben, hanem cooperatív értelemben. Talán ez segít, ezért tudok annyira sokat nevetni vele a sok vacak dolgon is...a humora, az lehet a kulcs. Talán az.

Lassan ébred rajtam a kicsi. Megyek. 

életképek a kertből

Mielőtt megírnám az olasz utazásunk második felét, közbevetek egy kis szösszenetet az idei nyári mindennapokról, csak hogy télen majd érezzem, hogy az élet azért jó is tud lenni néha. :-)

reggeli a teraszon - nagyon korán van mindenkinek

saaaaaaajt....minden mennyiségben

szomszéd néni virágaiból kötöttem

a saját homokozó az igazi