Négyen Ausztriában 1. rész

Az idei nyaralást über bénán kezdtem szervezni. Első nekifutás, az "idén nem megyünk tengerpartra, hegyekbe megyünk" gondolatmenet volt, és e mentén a Dolomitok. Borsi közölte, hogy áprilisig nem hajlandó belemenni ennél mélyebben az augusztusi nyaralás részleteibe, grrr, tarthattam magamban mindent....

Addig is kinéztem a helyeket, szállásokat  lefoglaltam, részletes program tervezése folyamatban volt, mikor is kezdett a Borsóval mégiscsak lopott, és kierőszakolt :-) beszélgetések során bizseregni, hogy ez, banyek, túl nagy falat. Minden szempontból. Váááá, pánik, mi legyen akkor.

Kettes verzió. Menjünk csak ide közel az Iszrtiára, egyszerű, hatékony, jó lesz. És tenger, imádom a tengert, hiányzik... OK. Kb. két nap után rájöttünk, hogy nem ok mégsem. Nem akarunk. Megyünk eleget még mikor a gyerekek ezt fogják követelni mert másra épp nem lesznek nyitottak. (Remélem azért ilyen nem lesz, de akár...) Persze már konkrét kempingek voltak meg, útvonalterv, stb...

Harmadik nekifutás. Ausztria. A befutó. Szilvi blogja, mint állandó kiindulópont most is támpontot adott. 

Nagyjából tudtam már, hogy Hallstatt és környéke, a tavak-hegyek kombó jó választás lehet.

Elkezdtem belemerülni. Blogok, útleírások, frissen beszerzett ropogós új útikönyvek.....térképek.....

Beleszerettem. Már ennyitől is. És hát így utólag.... nincs is rá szó. Ez a "nekünk találták ki" kategória.

Bad Mitterndorf lett a főhadiszállásunk. Innen kirándultunk. Kezdjük is, merre, hogyan.

Egy derűs, pénteki napon indultunk. (Nem. :-). Azaz az idő derűs volt, a család viszont kevésbé, konkrétan beteg. A Léda ekkora már csak közepesen náthás, Polli eléggé náthás és köhögött és Borsi is épp befelé volt a göthösségbe. Én lightosan. Valós gondolatként fordult aznap meg a fejünkbe, hogy ne menjünk, vagy halasszuk az indulást, vagy bármi, de végül összekaptuk magukat és egy komplett porszívóval, inhalátorral, fél patikával a csomagtartóban negyed tizenegykor indultunk (reggel legkésőbb 8-ra terveztük persze mindezt). A lányok pöccre aludtak is, egészen délig, innen pedig két megállással és sok-sok útépítés miatti korlátozással meg forgalom eltereléssel fél négyre futottunk be a szállásra, amit...huh...egy ideig keresgéltünk....és senki helyinek gőze sem volt :-)

ebéd, ahogy mi csináljuk :-) ( a szuper árnyék-kamionunk egy perc múlva elment, mi pedig védtelenül és irtó bacán ültünk a padkán a kamionparkoló közepén...) 

megérkeztünk a Kanzlerhof-ba

séta haza a falu széli Billából - feltankoltunk a vacsorához

vacsora után körbesétáltuk Bad Mitterndorfot

végül este még játszottunk kicsit

A szállás szuper volt, autentikus, de nem avitt, kicsi, de nem kényelmetlen, bár legközelebb nem a studióba jövünk. Mert jövünk még!! Az tuti!!!

A kertben van trambulin, első este Léda bevetette magát, később a sűrű programunk miatt már nem is jutott rá idő...de a hinta a ház mellett nagy sztár volt :-).

A szállásadóink sok-sok felmenőig gazdálkodással foglalkoztak, és ma is, van a falu határában egy hatalmas tehéntelepük, de korábban a háznál voltak az állatok. Ebből mára már csak az istálló szag maradt, első nap vicces volt megszokni, de van ebben valami romantikus, igaz? :-))))) Az épület alsó két szintje az 1600-as években épült, azóta persze számos átalakításon esett át, de jó érzés volt ott lenni, na.

Az első délután a klasszik kipakolunk, szusszanunk, elmegyünk bevásárolni, aztán sétálunk, ismerkedünk, majd vacsi, alvás menetrend szerint zajlott.

Szombaton szokásos 6-kor ébredtünk. Kint szakadt az eső. Borult. Felhős. Nem vágott minket földhöz a hír, tudtuk előre. Pihenős délelőtt következett, Lédával elmentünk abc-be, meg lesétáltunk a vasútállomásra megnézni a menetrendet, ekkor épp nem esett, szép volt, nyugis volt, beszélgettünk, lelassultunk. Borsi és Polli otthon pihentek, de aztán Borsó is sokat sétálgatott napközben. Délutánra már túl uncsi volt ez, így rossz idő ide, vagy oda, mi felkerekedtünk. Irány Bad Ischl. 

Háromkor indultunk nagyon szép egy órás út után leparkoltunk Bad Ischl belvárosa mellett. A csajok  hátul még aludtak. Ekkor még csak felhős volt az ég. Fél óra múlva, mire felébredtek csöpögött, mire a belvárosba értünk szakadt. :-) Elég gyors és velős városnézés sikeredett belőle :-D Fotó nincs, azaz csak kettő, mert ugye utána szakadt...

Bad Ischl

Eléggé ronggyá ázva ültünk vissza a kocsiba, szerencsére volt nálunk csereruha, de azért hazáig rágódtam, hogy ezt most lehet túltoltuk és ha emiatt belázasodik este valamelyik, magamba harapok. Szerencsére nem kellett.

Vasárnap Borsó kitartó elhatározása miatt indultunk csak el Salzburgba, én ugyanis az előző délutáni átfázós, majdnem ráfázós szétázás után elbizonytalanodtam az aznapi kirándulással kapcsolatban. Nem jósoltak egyértelműen jó időt, sőt, nálunk konkrétan szakadt is az eső reggel, mégis 9.00-kor már mind a négyen a kocsiban ültünk indulásra készen. Csodás másfél óra volt az út, mert ahogy haladtunk úgy tisztult az ég, állt el az eső, hogy a Salzburg előtti pályán már verőfényes napsütésben tegyük meg az utolsó kilométereket. A lányok mintaszerűen végigaludták az utat, mi pedig beszélgettünk nyugiban. A város déli oldalán lévő P+R-ben parkoltunk le, és busszal mentünk be a belvárosba. Léda, mint általában, most is totális lázban égett a tömegközlekedéstől, imádta, bár a sofőr elég vad volt :-) és kapaszkodott rendesen. A Mirabellplatz-nál szálltunk le, és rögtön a Mirabell Gartenben kezdtük a sétánkat. A kert után azonnal ráleltek a közvetlen szomszédos játszótérre, itt mi a kicsiknek is alkalmas játékokat használtuk, de van egy hatalmas torony, és egy onnan egy brutál csúszda, a felnőttek is élvezték nagyon. Én persze a büdös életbe nem mernék onnan lecsúszni :-)
Tízóraizás (nekik, mert magunknak persze nem raktam el még egy banánt sem) és egy óra játszás után alig tudtuk őket továbbinvitálni, pedig menni kellett, mert mi már farkas éhesek voltunk Borsóval. A Salzach folyón átsétálva észrevettük, hogy a folyó melletti sétányon kirakodóvásár van, juhuuu, itt lesz kaja. Találtunk is, egy thai büfét. :-D
Isteni volt, bár szerintem kb bármit megettem volna. Közben Lédát megint macskává festették, mert szerintem tíz km-es körzetben kiszagolja, ha valahol arcfestés van :-). Ezután Borsó elvitte Pollit sétálni, hogy elaludjon, mi meg bevetettük magunkat egy újabb játszótérre.

Tovább sétáltunk az óváros felé, itt már bőven volt turista áradat, bár egész Salzburgban, ha belegondolok, csak pl. a Getreidegasse olyan klasszik Váci utca jellegű volt. Ettünk isteni fagyit, vettünk ibolyás cukorkát (Léda első keménycukorkája, sosem felejtem az arcát, ahogy próbálja szopogatni, marha vicces fejet vágott...), hallgattunk utcazenészeket, dobtunk pénzt a szökőkútba (azóta a Léda minden egyes szökőkútba pénzt akar szórni, itthon a városban is...), nézelődtünk, a Léda rácuppant a lovaskocsikra, és könyörgött, hogy mi is, de ugye nem....végül a Mozart stegnél szálltunk fel a buszra és mentünk vissza az autóhoz. Délután öt körül indultunk, fél hétre értünk haza, de Polli nem aludt, nyűgös volt sokat visszafelé, végül este tíz lett, mire mindenki ágyba került, hosszú nap volt.

egy veszprémi hétvége Veszprém nélkül

Lédának van a bölcsiben egy barátnője, akinek a vezetékneve Veszprémi. Egy hete diskuráljuk vele, hogy hogy is van ez, mi most hogy utazunk Veszprémbe, és az is egy város, mint a miénk, és igen a kislány neve is ez... Vicces, hogy számára ez mennyire vicces. :-)

Pénteken ebéd után indultunk. Nemesvámosra, mert a tervbe földrajzilag nagyon beleillett. Tíz kilométerre Veszprémtől is, a Balcsitól is. Mert, hogy ezt a kettőt gondoltuk érinteni. Szombati kirándulás Balatonfüreden és vasárnapi gyereknap Veszprémben. 

Én biztos, ami biztos csütörtökön összehoztam magamnak egy újabb (már nem is számolom hányadik...) mellgyulladást. Ohh, yeahhhh.... Ez péntekre már olyan léptéket öltött, hogy Borsi konkrétan nem is akart elindulni, én is vacilláltam a teljes hétvége lefújásán, csak azért nem tettem, mert tudtam, hogy két napig itt enne a fene, ambulancia és ügyelet meg mindenhol van, ha úgy alakulna....szóval meggyőztem, hogy ne maradjunk, menjünk.

A péntek délután ennek megfelelően nyögvenyelősre sikeredett, én próbáltam jó pofát vágni, hogy ne tűnjön fel Borsónak, mennyire fááááááj, de ő meg ismer, így természetesen feltűnt neki és hát, kicsit morci lett...(mer' ugye ő ezt mondta...blabla... :-)

Lédike viszont élvezte már a péntek délután minden percét. Nemesvámoson már voltam, de több, mint 10 éve, akkor is tetszett, azóta csak jobb lett. Van egy szuper játszótér, ami hatalmas is a település méretéhez képest, 2 per séta volt az apartmantól, na itt időztünk estig természetesen. Amúgy a szállásunk szuper volt, semmi szemfényvesztés, hanem egy tök korrekt, tiszta, egyszerű, de igényes falusi vendégszállás kedves házigazdákkal. A szobában volt emeletes ágy is, így Léda életében először felnőtt ágyon aludt, amire marha büszke is volt.

Szombaton reggel röpke egy órás kezelést adtam a gyulladt mellemnek, addig a többiek játszótereztek. Sokkal jobb nem lett, de annyira éppen, hogy a napot azért élvezni tudjam. Amúgy pikk-pakk összekészültünk :-D hahahaha, 11-kor már indultunk is Füredre.
Bóklászás a mólónál, erre-arra, ebéd, megint csak séta, akvárium, játszótér, séta, hajókázás a szuper, tényleg igazán szuper Kisfaludy hajóval, limonádé hegyek, fagyik. Ilyen napunk volt. :-)

Vasárnap reggel hatkor kukorékoltak a kakasok és a gyerekek is. Mi mást is szeretne az ember lánya vasárnap hajnalban csinálni? Hát persze, hogy gyurmázni.....blööööö. Ők élvezték....

Borsó morgott mert éhes volt, a kisbolt meg csak hétkor nyitott. Amúgy egész hétvégén ilyen puffogósok voltunk egymással, gondolom a mellgyulladás miatt, mert én a toleranciámat ennek kibírására fókuszáltam, ő meg az én kibírásommal küszködött. :-) Szeretem a csajokban viszont, hogy őket ez meg sem hatja. :-) Mondjuk nem is csináljuk feltűnően, csak odadörmögünk egymásnak az orrunk alatt... :-)
A vezprémi gyereknapi programot végül úgy találtuk, nem elég vonzó nekünk (pfhűűű), így ismét Balatonfüred mellett döntöttünk, ahol a Kovászna parkban volt a vrosi gyereknap. A május végén döbbenetesen sok turistának itt nyoma sem volt, kifejezetten jól esett ez a kis családias jelleg, és a csúcs: volt LÓÓÓÓÓ! Léda kb. fél éve nagyjából két napi rendszerességgel nyúzott minket, hogy lovagolni szeretne, és mindig megígértük neki, hogy majd lehet... aztán sosem alakult úgy. Eddig! Háromszor is ment! És minden várakozásom ellenére nem üvöltött ahogy a lóra ült, sem mikor elindult, hanem élvezte! Persze azóta még felfokozottabban kéri, hogy hadd járjon lovagolni, de még nem jártam utána 3 éveseket hol fogadnak...

A gyereknapot én a végére meguntam, ebédidő is volt, de pechemre a két bogyó a kocsiba ültetés után 5 perccel már durmolt, így Borsi úgy döntött megyünk amíg lehet. Badacsonyban aztán már nem bírtam magammal és kiköveteltem, hogy megálljunk. Itt még fél órát potyáztunk, mire Léda is felébredt. Megint séta, megint móló, kacsák, aztán végre EVÉS! A Kishableányban hamburgereztünk, finom volt.

Hazaérve mondtam Borsónak, hogy gyorsan kimosok, összepakolok és indulhatunk is vissza. :-) Annyira jó volt. Még mellgyulladással is, ami azóta szerencsére elmúlt.
Ui: Azt majdnem elfelejtettem leírni, hogy LucaPolli mekkora hős volt, milyen alkalmazkodó, nézelődő, kíváncsi, cukipofa egy gyerek. Szerintem egyébként nem csak tűrte, hanem kifejezetten élvezte is a hétvégét, szóval így két alkalom után egyelőre pozitív teljesen a mérleg.
Két gyerekkel utazni jó, utazni élvezet ( na, jó, ez a második talán túlzás...maradjunk a jónál :-D)!

Léda utazott 2015. májusában - félbemaradt olasz utibeszámoló folytatása

Most, hogy már tervezem / szervezem életünk első két gyerekes nyaralását, szembesültem a szégyenteljes ténnyel, hogy két éve nem fejeztem be az észak-olasz kirándulásunk beszámolóját. 

2015. május közepén töltöttünk itt egy hetet az akkor 14,5 hónapos kis Lédánkkal. 

Triesztről és Milánóról (csütörtöki, pénteki és szombati napunkról) már meséltem, rögtön a hazaérkezés után leírtam mindent. :-)

Május 17-én, vasárnap milánói házigazdáinknál ébredtünk és velük együtt, azaz az ő idegenvezetésükkel egy napos kirándulásra indultunk a Comói-tóhoz. Vonattal! Ha van valami, amit imádok, az a külföldi vonatozás. :-) Ha csak tehetjük nem hagyjuk ki egy országban sem. Lédi is élvezte, ez volt az első vasutas élménye. :-)

Az egy órás út végén Varennában szálltunk le. Nagyon kedves kis városka, az elhelyezkedéséből adódóan gyönyörű kilátással a tóra. Itt elindultunk fel a hegyre, majd babakocsis útakadályok miatt mégis inkább a part felé vettük az irányt. Lent a kikötőnél a kompunkra várva ebédeltünk egyet, persze kicsi a világ, amikor kértem a pincérnőt, hogy melegítse meg a babakaját, kiderült magyar, ide jött férjhez, ők vezetik a kis ristorante-t ahova beültünk. :-) 

Varennából áthajóztunk Bellagioba, ami szintén gyönyörű, az előző városkánál sokkal arisztokratikusabb, előkelőbb megjelenéssel.

Varenna a hajóról

Bellagio a hajóról

kompra várva

Hazafelé a gyerekek aludtak a vonaton, Lédike nagyon jól viselkedett ismét, és persze irtóra elfáradt.

Hétfő reggel búcsútvettünk házigazdáinktól, akiknek irtó hálásak voltunk a sok kedvességért, a finom reggelikért és vacsikért, beszélgetésekért, meg úgy egyáltalán, mindenért. Kicsit szomorú is voltam, mert ugyan még várt ránk két nap, de úgy éreztem hiányozni fognak és hogy Milánóban még hetekig tartalmasan el lehetne tölteni az időt.

Milánóból a Garda-tó déli részére költöztünk át, Monzambano nevű faluba. Ide:

Nagyon éles váltás volt a nyüzsgő, pezsgő Milánó után egy falu szélén lévő gazdaságba csöppenni, a tulajdonos épp, hogy pötyögött angolul, nagy szőlőföldek, almás és és síri csend fogadott minket, mi voltunk az egyetlen vendégek épp, de jól esett a nyugalom. Megkerestük az abc-t (meglepően nagy szupermarket volt), bevásároltunk és úgy döntöttünk a közeli Mantovában töltjük a nap hátralévő részét.

apa itt is folyton telefonál...

Szép naplementében utaztunk haza. Nagyot aludtunk, másnap várt ránk a Garda-tó déli része.

Hétfőn jó korán sikerült indulnunk, így Sirmionéban még szuper parkolóhelyet találtunk. Helyes kis városka ez is, és a tó is nagyon szép, de valahogy a Comói-tó után nem nyűgözött le minket, inkább a balatonihoz hasonló érzést keltett bennünk, ami persze jó, nagyon jó, csak nem annyira különleges. :-) 

családi kép :-D

Sirmionéból Desenzano del Gardába mentünk át. Egyszer majd sort kerítünk az északabbi, állítólag szebb, vadregényesebb területeire is a tónak, most ennyi fért az időnkbe.

Miután a délutáni alvást a tó partján letudtuk, ismét délre indultunk, mert nyaralásunk zárásaként meg szerettük volna nézni a Monzambanótól egy köpésre lévő kis ékszerdobozt, Borghettot is.

Pozzolengoban útközben

ez már Borghetto

Kedden, ha jól emlékszem borongós, esős időben vágtunk neki a hosszú hazaútnak, amit néhány megállással, nulla nyüglődéssel, igazán hősiesen tűrt Lédike, igazság szerint a szlovén pálya utolsó szakaszán én már rosszabbul viseltem a dolgot, mint ő. :-)

Idén egy kicsit közelebb, de már két gyerekkel fogunk útra kelni, kíváncsi vagyok, milyen lesz, és törekszem rá, hogy ne teljen két évbe, mire leírom az élményeket. :-)