új év kezdődött.....2015-ben

Találtam egy 2015. januári piszkozatot, amit végül nem fejeztem be, de elolvasva rájöttem, hogy ez nekem fontos, így most közzéteszem. Íme:

Az igazság az, hogy már annyira lehangoló folyton az apukám miatt szomorkodós bejegyzéseim látni, még így is, hogy elég ritkán lépek a blogomra, hogy eldöntöttem ennek véget vetek. (nem először döntök így azt hiszem. :-)

Tehát, legyen az újévi nemtudommim az, hogy próbálok kevésbé kesergős hangot megütni. Letelt az egy év gyász, amúgy is jobban kell érezzem már magam - papírforma szerint legalábbis - és valójában be kell lássam, ez a közszájon forgó nagy igazság nem is butaság, ez a fajta érzés már egész más, mint egy éve volt. Persze nem telik el nap....de ez még nagyon sokáig így lesz...

Megvolt az első karácsonyunk Lédával. Nagyon más így, anya- és apaként. Vártam már ezt, mert a gyerekkori szentesték nálunk olyan filmszerűen meghittek és hangulatosak voltak, a mi olaszos vérmérsékletű családunk sajátos módján persze. A szüleim ehhez valahogy nagyon értettek, nekem még tizenéves koromban is izgalmas, és csodaszerű volt ahogy csengettek az "angyalok"... 

Vágytam már rá egy ideje, hogy én lehessek az angyal, és persze ez az idei még messze volt attól amilyen majd lehet ez még, de nekem így is nagyon tetszett, elégedett voltam.

Lédáról nem is tudom írtam-e már itt, jellemző... pedig hát mi fontosabb lehet ide témának, mint a hónap végén egy éves leányzó. 

Kicsit gondban is vagyok, hogy miről írjak majd, mert a fejlődéséről, jelentős történésekről vezetek kézzel egy naplót. Ebben neki címezve írok mindent, remélem egyszer majd elolvassa, és nem tart vér cikinek, hogy ilyeneket jegyezgettem le esténként róla. Jóó, nem a pasijának fogom megmutatni először. :-)

Ha már új év, lássuk, miket tervezek. Ha egyáltalán....

Persze az elmúlt két év után a Borsóval sokszor megbeszéltük, hogy nem fogunk tervezni semmit, mert az élet úgyis felülírja, de be kell lássam, nem tudom megcsinálni.

Muszáj tervezgetnem, sőt sorakoztatnom őket, prioritásba helyezni azt, ami olyan, háttérbe, ami meg csak esetleg...ez visz egyik napról a másikra előre. 

Mért is van ez? Lehet pótcselekvés az egész? Lassan már egy éve, hogy próbálom előhívni magamból, de csak nem tör fel az ŐŐŐSANYA. Pedig én azt feltételezem, hogy majd jön, és az anyaság egésze szépen annak rendje és módja szerint kitölti az életem. És minden annyira magától értetődő lesz. De hát nem :-)))).

Alapvetően nincs bajom ezzel az új szereppel, sőt, jobban megy, mint hittem. Ami durva - és tényleg nagyon durva - hogy Borsó sokszor megdicsér, mert, hogy jobban csinálom, mint hitte. :-)))) Jézus!!! Mért, mit hitt???? Hehe, ha ez a jobb......???

Na, de a tervek. Mondjuk nem hosszú a lista.....

1. Idén ÚJRA TÚRÁZNI SZERETNÉK!!!! Azaz szeretnénk. Mind a ketten, vagyis hárman (Léda is biztos nagyon szeretne, ha tudná, hogy mennyire jó). Tavasszal nagyszabású terveink vannak, ami első körben kimerül abban, hogy egy-egy napot elmennénk a Balaton-felvidékre. Ott van még pár kimaradt kék túrás szakasz. Cél talán az lenne, hogy idén összekössük a hézagos részeket és akkor meglennénk Írottkőtől Zircig.
2. Utazás. Tavaly már tapasztaltuk, hogy gyerekkel más, mondta is mindenki előre, hogy "gyerekkel nagyon más lesz", és valóban, bár azért annyira nagyon meg mégsem. (Persze aki utazni szeret(ne) a világon a legjobban, mint én ugye, az mi mást is érezhetne.)
Tavaly főleg hosszú hétvégéink voltak, nekem mind felemelő volt, kikapcsolódtam, feltöltődtem, pedig tényleg ugyanazt kellett csinálni a Lédával egész nap, mint máskor, csak más közegben. És ez azért sokat dobott a dolgokon.
Léda ilyen szempontból eddig teljesen rugalmas volt, mindenhol ugyanúgy viselkedett, mint itthon. Szerintem ez annak köszönhető, hogy hozzászokott a kicsit hektikus élethez, és az esetlegességhez (mondjon a sok nagy okos könyv bármit is - mert ugye azok szerint ez rossz, amit mi csinálunk).

7 hét

Lédike tegnap volt 7 hetes. 

Szép napunk volt, reggel anyukámnál volt a lányka, míg én fodrásznál, patikában, postán és Vanda anyukájánál a bölcsiben jártam. Jó kör volt, sok mindent elintéztem, meg jó volt kicsit egyedül... A Léda és anya is jól elvoltak, ez volt az első alkalom, hogy anyukámnál ott hagytam egyedül, szóval ezt sikernek könyvelhetjük el.

Aztán szép tavaszi hangulatban folytatódott a délelőtt, sőt még a délután is. Valahogy így:

11-ig kint aludt

közben én végre szörfölhettem :-)

ebéd után így folytatta

végül játszottunk

Hát. Sok ilyen napunk legyen. :-) Bár eddig a maira sem panaszkodhatom. 

Egyre csak nő és nő, szépül és okosodik a mi kis hercegnőnk. És cseppet sem vagyok elfogult... :-))))))))))

garden state

az egyik kedvenc filmem...

saját eper

Na mit szóltok? Szuper jó kis eper, igaz? Remélem jó sok lesz rajta.

...

Mit remélek ma még? Azt, hogy lesz friss zöldség a boltban, és reggelire tudok venni a Borsónak, mert azt hiszem ráfér...hogy nyitva lesz 7-kor már a patika.... de legfőképpen:

Hogy ma befejezem a tesóm beadandóját, amit gálás nővéri cselekedetként ajánlottam fel, hogy megírok helyette. Borzalmas téma. Nyugi Pici. Valahogy meglesz, :-) te csak készülj a vizsgáidra. Bár még mindig gőzöm sincs, mit írjak....Este szívesen mennék koncertre, szóval legalább kényszer és nyomás az van, és az mindig segít. 

hétvége és egyebek

Április közepe óta volt egy s más, de nem is lényeg, igazából gondolkoznom kellene, hogy felidézzem a lényeges sarokpontokat, ahhoz meg most..... hát....lusta vagyok. Valójában még az április eleji húsvétról sem írtam semmit, pedig az is volt - Felsőszölnökön, nagy, családi össznépi, és esős. Apa abban a pár napban irtó pocsékul volt, szó szerint alig tudott enni, minden falat 5 percig tartott, szóval szép hely ide vagy oda, azért nem éreztük magunkat felhőtlenül (szó szerint hehe, ugyanis végig esett), de mégis jó volt legalább együtt lenni. Szentgotthárd mondjuk nagyon aranyos kis város, ott sétáltunk egy délutánt a nagybátyámmal és Borsóval 3-masban. A panzióban volt egy cuki kutyus is, aki mindig csurom víz volt, mert nem zavarta ha megázik....
Húsvét után nem sokkal volt apuci első kezelése, 4 napig tartott, de jól viselte. Utána rögtön dolgozott is újra, pár nap alatt visszajött az ereje, szóval nagyon biztató.... Most már a második kört nyomja, holnap jön haza, eddig ezt is jól tűri. A hétvégén volt Orfűn a vízi sport évadnyitó, ahol mindenképp ott szeretett volna lenni, én meg nem akartam, hogy egyedül menjen, így elkísértük. Nagyjából 25 év szünet után újra indult a vitorlás modellező versenyen. :-) Első nap még izgult, de vasárnapra teljesen feloldódott és látszott hogy nagyon élvezi.

apuci koncentrál

két tesó

Mi amúgy nagyon jól éreztük magunkat, sokat elkóricáltunk a versenyről, mert azért valljuk be, laikusnak ez nem feltétlenül szórakoztató egész nap, bár az is igaz, hogy pár futamot végignéztem, és kifejezetten izgultam. Szóval napoztunk a stégen (bár a képeken pont nem süt a nap - ezt majd elmondom, mért), sétáltunk sokat, voltunk a Kemencés udvarban (ez egy szabadtéri múzeum ami bemutatja sok tájegység jellegzetes kemencéit), ettünk langalót, aztán megint napfürdőztünk, kávézgattunk, lógattuk a lábunkat a víz felett. Csupa hasznos. :-)))

Irtó sok fotót csináltunk. A Borsi vasárnap reggel még napfelkeltét is fotózott. De. A memóriakártya bedöglött. Egy hete próbálja minden programmal levarázsolni a képeket, de annyira megsérült valami benne, hogy lehetetlen. Olvastuk a neten, hogy ez jellemző hiba. Tanulság - soha ne vegyél óriás kapacitású memóriakártyát, pláne, ha nincs is szükséged rá. Szóval ez a pár kép vasárnap délután készült, mikor már jelezte a fényképező, hogy a memóriakártyának annyi, ezeket a belső memóriára kattintgatta a Borsó, de hát ekkor már kicsit borús volt az ég. Ennyi a sztori.

Itt pedig egy filmecske a hétvégi évadnyitóról. (Csak úgy mellesleg :-) a végén, az eredményhirdetésen a magas fickó aki vigyorog fehér pólóban és rövid gatyában a dobogó 2. helyén, nos ő a nagybácsim. A kis ügyes. :-)

szabadnapok....

Három napot kivettem. Apa miatt, mert pénteken engedték ki a kórházból és arra számítottam, hogy segítségre lesz szüksége. De egész jól van. Gyenge, nem mondom, de rosszabbra számítottunk. Tegnap sokat voltam vele, bár már dolgozgatott, ma pedig egész nap dolgozik, így én szabaddá váltam. Mit mondjak, irtó jó. Pihenni kicsit...

Festegettem:

Pihentem. Mostam. És takarítottam. Holnap remélem megint festek. :-) Már vannak ötleteim, csak időm is legyen.

Ja! És a hétvégi váróterem barkácsolás:

:-) Igen, nagyon jól szórakoztunk.

édes vasárnapok....

9 körül napsütésre ébredtem. A reggeli kávézás közben kinéztem a Good Food-ból az ebédet. 

Tonhalas, zöldséges sült tészta. Bevásároltunk, összedobtuk. Azaz majdnem így volt, annyi csavarral, hogy bio változatot akartam, ami a Borsónál átmenetileg kiütötte a biztosítékot. Kicsit duzzogott, én meg szépen kérleltem, hogy kerekedjen felül ezen az apró, pici bibin és jöjjön, főzzünk együtt, mert az jó. Engedett a nyomásnak. A tetején lévő trappista sajtot és a hagyományos tésztát leszámítva totál bio lett a kaja. Zabtejjel és tönkölybúzaliszttel készítettem a dijoni mártás, a hagyma helyett medvehagymát, a só helyett medvehagymasót használtunk. Mellesleg nagyon ízlett neki. (azt mondta.... :-)

Délután vázát festettem egy régi Dreheres üvegpohárból, hogy a fiú wc-ben lévő bambuszoknak jó helye legyen. Ez az első ilyen próbálkozás, van még mit fejlesztenem....

Szintén délután 0:0 lett a Liverpool meccs eredménye, gondoltam vigaszul sütök gyorsan egy gyümölcskenyeret. Örült a Borsó. :-)

Jók ezek a vasárnapok, na. :-) Mivel egész szép idő volt, még az udvart is felsepertük, most pedig megvívjuk a "melyik filmet nézzük" csatát és döglünk. Azaz én ruhákat pakolok, de az a döglésbe tartozik. 

Az az érzésem, hogy húzós hét áll előttünk, apa kedden fekszik be a kórházba, négy napra, nekem pénteken van a hiánypótlási határidő ami miatt tepernem kell... Sebaj, tele vagyok ötletekkel, szóval nagyom várom a jövő hétvégét is. Jó éjt.

szorgos hangyák

Bizony. Azok voltunk a hosszú hétvégén. Végül is semmi extra, csak közös nagyon nagytakarítást végeztünk, meg Borsó azért mindennap kicsit dolgozott is, sőt még én is, meg sütöttem sütit, azaz tortát mert voltunk vendégségben pénteken, ma meg látogatóban voltam kórházban, meg aztán még anyáéknál is, sőt még fogászaton is, mert ínygyulladásom van. Rééémes. Hogy lehet nekem ínygyulladásom??? 

Gofrit is akartam még vacsorára sütni, de ez már elmaradt. Hamarosan lesz lomtalanítás, arra is elő kell készülnünk, mert évek óta tervezzük, de idén tényleg szanálni fogunk, ugyanis tele a pince és a garázs kacattal, még jó, hogy padlásunk nincsen...

Többé-kevésbé itthon töltött 3 napunk volt, de jó volt, talán még pihentető is és két hét múlva már itt a húsvét! :-)

sikerélmény: még él az orchideám

csirkék, nyulak, kacsák

ronda és finom :-)

tipikus és....

atipikus kép a Borsóról

kedves naplóm

Ma március 9. szombat van. Reggel 7.50-kor keltem, melegszendvicset reggeliztem, az idő kissé felhős.

.... anno tényleg így kezdtem minden napról a leírásomat. Évekig írtam naplót. Megvan mind, lent a pincében. Mikor legutoljára pakoltam a dobozokat és a kezem ügyébe akadtak, beleolvastam egy-kettőbe. Borzalmas. Olvashatatlan, az írásom miatt is, de főleg a tartalmát tekintve. Vontatott, unalmas, semmitmondó. Vajon  ezekre a sorokra is így fogok majd nézni 15 évvel később? Hát, simán lehet. :-) Mivelhogy cseppet sem érdekel, hogy mi lesz ilyen téren évek múlva, most teljes nyugodtsággal teszem amit kigondoltam és naplószerűen felvázolom az elmúlt egy hetet. Na jó... Nagyon röviden.

Múlt csütörtöktől most hétfőig fővárosunkban tengettem az időt, ami már nagyon rám fért, tekintve, hogy az elmúlt időszakban mindig csak egy-egy napot töltöttem fent, azokat is mind lótva-futva, rohanva. 

Végre úgy alakult, hogy 5 teljes napom volt arra, hogy kötelező elfoglaltságaimon túl a régi jó barátaimmal egy kis időt együtt lehessek, a kishugicámmal a napsütésben a Duna parton lébecolhassak, és persze rengeteg kávét megihassak (négy és fél nap alatt hét kávézó és egy kocsma :-). Pénteken anya híján az egész család összefutott, igaz csak 20 perc erejéig, de akkor is jó volt. Vasárnap délután Andikáék jöttek értem, hétfő délelőttig velük voltam Dunaújvárosban. Olyan volt kicsit, mint régen a vizsgaidőszakokban, mikor Andinál tanultunk.... Hétfőn aztán a kineziológussal folytatott velős beszélgetést követően hazarobogtam, és persze hulla fáradt voltam. Keddre le is döntött a lábamról a nátha, azaz szeretett volna ledöntetni, de dolgozni kellett, így nem sikerült neki. Ma viszont megéreztem a fentiek hatását, egész délelőtt betegen vegetálva feküdtem az Agymenők 5. évada előtt, aztán a Jane Eyre nem tudom hányezredik filmfeldolgozásán olvadoztam, majd a semmittevést és a fejfájást megunva összekaptam magam. Rendbe szedtem a kecót, most pedig itt ülök. :-) Várom haza a Borsót aki rendületlenül dolgozik, dolgozik és dolgozik, remélem holnap lesz kicsit itthon is, jó lenne kettesben felaggatni a lakásban mindenfelé a húsvéti tyúkokat, meg répákat, nyulakat és tojásokat. Ha sikerül az eredményt majd megmutatom. :-)

Közben már fejben az idei udvart tervezem. Mivel az évelőkkel nem jutottam az átteleltetés vonalán semmire, idén egynyáriakban gondolkodok és sok sok Cosmos-t szeretnék. Ilyeneket:

és egy kis könnyedebb....

A nagy lelkizés után úgy érzem stílszerű valami "lájtos" kis szösszenet, hát fogadjátok szeretettel tegnapi napunk törzshelyét, a bázist, ahonnan indultunk és érkeztünk az elintéznivalók fergetegében, és ahová még suli alatt is többször betértem, a Móricz Zsigmond körtér örökéletű, éjjel-nappal nyitvatartó kultúrkocsmája,  késdobálója, vagy ahogy tetszik: az Aranykorsó.

ha zsong a fej... - hosszú és vontatott bejegyzés lelki életemről

Tegnap kineziológusnál voltam. Már harmadik alkalommal. Októberben kb. kíváncsiság alapon mentem el, aztán, tudjátok....bejött. Tulajdonképpen terápiára járok. Ez olyan viccesen hangzik. Pedig mennyire jó! Biztos mindenki már legalább egyszer rácsodálkozott, vagy beszélgetett róla, hogy az amerikai filmekben mennyire röhejes, hogy mindenkinek pszichológusa van, és mindenki rohan a dilidokijához, ha valami baj, vagy nehézség éri. Engem még csak nehézség sem ért -  márhogy októberben - egyszerűen csak nem bírok a bőrömben megmaradni és apáék voltak, naná, hogy nekem is rögtön ki kellett próbálnom. Ne is kérjétek, hogy elmondjam, mi ez a kineziológia, mert esélytelen próbálkozás lenne, definíció itt.

Tehát ott ültem, izgultam, hogy mi lesz, aztán első körben csak annyit kellett volna mondanom, hogy harmóniában vagyok önmagammal és a világgal (vagy ilyesmi) és elbőgtem magam. HOPPÁ! Ez meg mi volt??!! 

Na, a doki elkezdett vizsgálni, beszélgettünk, és persze hamar levette, hogy mik a gyengéim, mik a erősségeim. A pasinak van egy stílusa, nem cicózik, úgy az orrom alá dörgölte a dolgaim, hogy csak na.   Basszuskulcs. Csak néztem kerekre nyílt szemekkel, ritkán kap az ember szembe ilyen egzakt kritikát. Ennek ellenére az egész foglalkozás feltöltő volt, úgy jöttem ki másfél óra múlva, hogy kerek vagyok. Aztán elkezdtem gondolkozni, ami odáig fajult, hogy határozott haragot éreztem pár nap múlva, és sértettséget, meg még mit tudom én, mit nem. Közben apát már agyonvizsgálták, mondani semmit nem tudtak, én egyre idegesebb voltam miatta, az egyik tesómmal jól összevesztem ami szintén irtó rosszul esett a lelkemnek, tehát alig vártam a november végét, hogy elmondhassam a kinedokinak, hogy én csináltam amit mondott, de egyáltalán nem lett jobb. 

4 hét múlva tehát újra mentem. Megmondtam, hogy eléggé dühös voltam rá a durva kritika miatt az elmúlt hetekben. Röhögött :-), és közölte, hogy ez természetes, kinek tetszene, ha a pofájába vágnák a hibáit.  Persze a dologban a jó az, hogy a dühöm ellenére folyamatosan törtem az egészen a fejem és a négy hét alatt kb. helyre is raktam, hogy mi az ami jogos, és mi az ami szerintem nem. Borsó persze végighallgatta az egészet, mindent részletesen elmeséltem neki, majd az összes vívódásom is nála kötött ki. Egy hős! :-) Ő is őszinte és nyers ha kell, és ez szerintem sokat segít. 

Nem éreztem, hogy a külvilág kedvezőbb színben pompázna, mint egy hónappal azelőtt, az egóm is jól meg volt tépázva, ennek ellenére már gond nélkül mondtam a harmóniás mondatot. Ez a második alkalom klasszisokkal jobb volt az elsőnél, építő jellegű, erőt adó. Felvillanyozva jöttem haza. Kellett is a lendület, csak hát arra nem számítottam, amik december végén és január elején történtek. 

Azóta megint eltelt egy hónap, minden megemésztésre és elfogadásra került, apa elindult az általa jónak talált úton, ez erőt ad nekem is. A Borsóval kiválasztottuk a taktikánkat, hogy hogyan lépünk túl a minket ért veszteségen. Azt is gondoltam, hogy sikerült talán.

De most megint gondolkoznom kell. Fene. :-) Kezdjük ott, hogy ha túltettem magam, akkor mért bőgtem tegnap megint a dokinál, mikor az egészet elmeséltem.... Arról nem is beszélve, hogy lehet, hogy nem a megfelelő módon dolgoztuk fel, és attól, hogy a szőnyeg alá söpröm és úgy teszek, mintha soha nem is lett volna, még nincs megoldva. Szólt a kineziológus, hogy elsőre lila és sok, és nem biztos, hogy érthető, amit mond, de rágjam magam rajta. Na, este megint álomba gondolkodtam magam. És most mennyivel jobb! :-)

Azt hiszem, az a tuti abban, ha van dilidokid (olyan aki hiteles számodra és bízol benne), hogy az általa javasolt módszer - bárminek a megoldására - hirtelen letisztulttá és egyszerűvé tesz mindent. Nem tudom pontosan, hogy ha azt csinálom amit ő javasolt, az mért lesz összességében jobb, eredményesebb, de ő a szakember, akinek ugyan irtó fura a stílusa, de nagy tudásúnak, tapasztaltnak látom és hiszek neki. Ne gondoljatok ám semmi különös hókuszpókuszra, egyszerűen csak a "nem is volt" hozzáállásom helyett egy másfajta nézőpontot javasolt. Most itt tartok, várom haza a Borsót, hogy mindent jól elmesélhessek neki és közösen átbeszéljük, hogy lesz a legjobb nekünk.

Amúgy néztétek a Terápia című sorozatot? Én néztem, nekem nagyon tetszett is. Nos, amire én járok az nem ilyen, alapvetően más, de mindegy is, végszóként csak annyit, hogy bár eddig azt hittem, aki valamilyen terápiára jár annak komoly baja van, minimum depressziós, vagy piperkőc, nárcisztikus és hasonlók, és lehet, hogy nálunk, itthon bármilyen pszichodokihoz járni még furcsa, felesleges, különc, szerintem nagyon is jó dolog, nem is hittem, hogy ennyire. (Az feltételezem egyértelmű, hogy most nem a gyógyszeres kezelésekre meg ilyen súlyos dolgokra gondolok...)

Ahogy a testünket ápoljuk, roboráljuk és védjük éppúgy a lelkünk is megérdemli ugyanezt. Tudjátok, mondják: Ép testben ép lélek! - pedig szerintem ez fordítva még igazabb kijelentés, főleg manapság. 

no meglepi

Februárban lesz a névnapom. A végén. DE MÁR MOST TUDOM AZ AJÁNDÉÉKOOOOM. Bibiiiii. :-) Ez persze totál dedó, nevetséges, hogy eddig szinte alig bírtuk megállni, hogy ne áruljuk el kettőnk közül az éppen soron következő ünnepeltnek, mit kap majd. Én konkrétan szenvedek, ha megveszem és még napokig, ne adj Isten hetekig titkolnom kell, hogy mi az. Sokszor addig froclizom a Borsót, míg ki nem találja. Utána persze totál lelombozódom....franc, gondolhatok ki valami újat, ami sokkal jobb, hiszen ennek így nem fog annyira örülni, nem is lesz meglepi.... Ezt persze már eljátszottuk fordítva is, meg olyat is, hogy nem vártuk ki  a húsvétot/szülinapot/etc. és odaadtuk előbb az ajándékot... volt itt kérem már minden.

Fenti problémakört megelőzendő az utóbbi időben a kilométeres (fejemben őrzött) kívánságlistámból viszonylag hamar konkretizálom, mi az amire a legjobban vágyom. Mondjuk az is jellemző, hogy a Borsó simán beletrafál - jellemzi, hogy milyen jól ismer már...:-)

A lényeg - mielőtt pont azt elfelejteném megemlíteni- hogy már nagyon is pontosan tudom, mit ad a Borsó nekem a nevem napján, és hogy mégis legyen meglepi a sztoriban, hát nem lövöm le a poént. Kulisszatitkokat viszont elárulok: én vettem :-), a vaterán, ma este, jövő pénteken veszem át, :-) és alapdarabja lesz a DIY- újítsuk fel otthonunkat projektemnek, konkrétan a bútorfelújítás nélkülözhetetlen tagjaként. Csak bírjam ki, hogy addig nem árulom el nektek, mit kapok. :-)) hehehe

jaaaaaaaaaj, már most nehezen megy, hogy ne mondjam el.....

az első kép Anikóval

Mert természetesen már neve is van a fényképezőnek... egyelőre még csak ismerkedünk vele.

Szerettünk volna havas erdei képeket, de ezen a hétvégén nem jutottunk ki, ettünk viszont kétszer is (két helyen) hortobágyi húsos palacsintát, sétáltunk a városban a hóban és modellt álltunk (azaz ültünk) Bibének a náthás cikkhez, pedig nem is vagyunk megfázva. A hét amúgy kultúrhét volt, szerdán koncert,

 

csütörtökön színház,

pénteken kiállítás megnyitó majd iszogatás volt a program....remélem lesz még ehhez hasonló tobzódás a közeljövőben. 

elmúlt és elkövetkező napok rövid mérlege

A csúfos évkezdés után kezd a mérleg nyelve a pozitívba billenni, legalábbis ami az utóbbi egy hét hangulatát illeti. 

Hazafelé sétálva szummázódtak a fejemben az elmúlt napok benyomásai.

Jönnek tehát a jó és az esetleg kapcsolódó rossz élmények és dolgok párban:

:-) JÓK

1. Szombaton sütöttem sajttortát. Elég finom lett azt hiszem. Anya szülinapjára vittük és tetszett nekik. Apa csak nézte, neki azt hazudtuk, hogy nagyon rossz lett, de nem hitte el. 

2. Szintén szombaton kaptam egy csodás felsőt. Selyemféle, hosszú, elegáns, de nem ünnepi, csinos és a kedvenc kék-zöld árnyalataim vannak benne.

3. Vasárnap közösen fényesre nyaltuk a lakást. A Borsó porszívózott én meg minden mást, leszedtük a karácsonyfát, a dekorációkat, új, a réginél sokkal profibb rendszer szerint pakoltuk el az alagsorban őket, kiterítettük a nagy, puha, fehér szőnyeget. Jó körbenézni.

4. Egész jól telnek a munkanapjaim.

5. Bazi nagy hó esett. 

6. Csodás reggeli munkába-sétáink és esti hazasétáink/sétáim vannak. Gyönyörű fehér a kertváros, rastog a hó a lábam alatt, friss a levegő, mindenfelé hóembert építenek, lehet havat lapátolni, nagyon " feelinges" az egész.

7. Esténként vacsi után elnyúlok a kanapén, az Agymenőket nézem és szétröhögöm a fejem.

8. Ezen a héten és a jövő héten is megyünk színházba.

9. Holnap lesz fényképezőnk!

:-( KEVÉSBÉ JÓK

1. A sajttorta túl gyorsan elfogyott.

2. A felső vékony, még tuti 2 hónapot várnom kell, mire leghamarabb felvehetem.

3. Nincs negatívum. A lakás azóta is fényes. :-)

4. Ebben sincs semmi rossz, maradjon is így.

5. A járdák nincsenek takarítva, ami önmagában nem zavar, elbír a bakancsom a latyakkal sőt, élvezi, csak az egy nyomsáv miatt mindig valami hülye bagós mögé szorulok a libasorban. Ekkor felgyorsítom lépteim, idiótára hajazó módon gyorsan kielőzöm (szóval elevickélek mellette), majd eléérve szépen visszaváltok lassúra. De gondolom senki nem kapcsol, hogy igen, kérem, Ön büdös...

6. Ma hazafelé a dombon egy kutya odafutott hozzám és ugrálni kezdett. 

Mit kutya. Egy véreb. Tyson volt a neve! Ezek után elég hiteltelen volt a gazdija, mikor megnyugtatás képen odaszólt, hogy nem bánt ám... (amúgy tényleg harci kutya félének tűnt, de tagadhatatlanul kölyök volt...) 

7. Megint sorozatfüggő lettem, emiatt későn fekszem, emiatt későn kezdek olvasni, ami miatt későn alszom el. De másnap nem vagyok ám fáradt.... :-)

8. A színház pozitív, hódolunk a kultúrának.

9. Nincs minusz pont. Ez szuper.  ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ :-)))))))))

Összesítve  ( még az erőltetett rosszak ellenére is) 9/5 arányban nyertek a jók! Tyühűűűű.

http://www.howtocopewithpain.org/blog/3609/staying-happy-in-the-winter/

very proud

Nem csak azért, mert magamat meghazudtoló módon irtó ügyesen kiválasztottam a receptet, és nem is pusztán amiatt, mert a hiányzó elemeket felismerve rögtön munka után beugrottam a közértbe, hanem, mert minden eddigi esettel ellentétben ma este tényleg megfőztem, amit kitaláltam.

Történt ugyanis, hogy egy hete anyuci beállított két méretes padlizsánnal, hogy akkor nesztek, főzzetek. :-) Tegnapra már erős volt bennünk a gyanú, hogy két lila tök a hűtő aljában lassan a végét járja, ezért vettünk este csirkemellet "valamit összedobunk belőlük" címen. Ma rákerestem, hogy csirke, padlizsán és egy szimpatikus paradicsomos, padlizsános csirke receptet találtam itt. Hazaértünk, Borsó elugrott a szüleihez, addig én előkészítettem a konyhát, felszeleteltem a padlizsánt, besóztam, otthagytam.

Később egy darabig együtt főztünk, ami megint rájöttem mennyire iszonyú jó.... aztááááán.... még egy büszkeség - a Borsó elment fallabdázni. Nagyon örültem, mikor szólt, hogy beugrik ma este valaki helyett, mert - tök érdekes - pont tegnap kérdeztem rá, hogy nem hiányzik-e neki, mért nem jár újra. Szerintem egy éve nem volt minimum, és amúgy is, mindketten nagyon mozgáshiányban szenvedünk, túrázni is egyszer mentünk az ősszel talán.... Hajaj. 

Az eredeti témához visszatérve, befejeztem a kaját, nagyon jó lett (saját léptékben mérve), meg is vacsoráztam, és remélem mire a sportisten hazaér még meleg lesz valamennyire. Úgy lefotóztam volna, de hát még mindig nincs gép. Ha igaz egy hét múlva ilyenkorra megérkezik.... rég vártam valamit ennyire... eddig fel sem tűnt, mennyiszer fényképezne az ember...(Csak szegény kis régi gépem sajnálom, még nem tudom, most mi lesz vele. Lehet megpróbálom megjavíttatni, bár gondolom nem éri meg. Pont 10 éve volt velem bármerre mentem...hogy a fenébe lehet egy tárgyhoz ennyire ragaszkodni :-S)

Szóval ha lesz végre új fotómasina irány a kéktúra. Azaz még pár hétig csak mértékkel, nem megterhelően, de egy hónap múlva már miénk újra a világ (jelen esetben a Balaton-felvidék lesz a soros).

új év, új élet, avagy rohadtul elegem van

Hát igen. Az az igazság, hogy az elmúlt hetekben annyi minden történt és annyira nem tudtam hogy kezelni, hogy most inkább kiírom magamból. Az egyik "dolog", hogy bárhogy is próbálok normálisan viselkedni, nem tudom leplezni, hogy igen, elég rossz passzban vagyok, már egy jó ideje. 

Apa rákos. Rosszindulatú daganata van, törekszem inkább ezt tudatosítani magamban, csak mert így szebben hangzik. Hónapok óta mennek a vizsgálatok, huzavona, de ez így, konkrétan, hogy tutira ekkora a baj, csak karácsony előtti héten derült ki. Mivel nekem apukám a kőszikla, aki mindig ott van, ha baj van, aki mindig tudja mindenre a választ....mit is mondhatnék. Ez a totális padlóra küldés. 

Nem erőltettem túl magam, hogy majd én hű, de kemény leszek, igazából minden adandó alkalommal bőgtem. Reggel, este, napközben a klotyóban. És rohadtul sajnáltam magunkat. Lehet a múlt idő nagyvonalú, még most is sajnálom. 

Nem tudom mi lesz, hosszú út áll apa előtt, de ismerem, amit tud megtesz és már most úgy beleásta magát a témába, hogy lassan új szakvizsgát tehetne. :-) És persze. Eszméletlenül bízom benne, meg fog gyógyulni. Amúgy tök jó a hozzáállása, erős, nincs lerobbanva fizikailag. Szóval hajrá!

A másik "dolog"- bár ezt brutál így nevezni, hogy épp megtudtuk, hogy eggyel többen leszünk, már ki is derült, hogy mégsem. Na, ezt sem könnyű így elsőre befogadni. Végülis, még nem is volt időnk beleélni magunkat. Azért fáj.... nagyon. Ismerem magam, meg a Borsót is, idióta poénokkal elszórakoztatjuk egymást, meg ilyenkor az amúgy sem unalmas életünket még jobban besűrítjük, csak hogy ne is legyen időnk rágódni. Tegnap műtöttek meg, tök gyors volt az egész, azt mondták a vénás injekciótól szédülni, bódulni fogok kicsit, de konkrétan teljesen kiütött. Azt hiszem erre mondják, hogy K.O. :-)) Nem emlékszem semmire, csak mikor a kórteremben felébredek. Komolyra fordítva, ezen is biztos bőgök majd még párszor, aztán talán ennyi.

Amit viszont eldöntöttem, fogalmam sincs mért pont most, valószínűleg csak simán betelt a pohár, hogy ezentúl nem fogom a direkt rosszindulatot kedves mosollyal semmisnek tekinteni, és legyinteni, mert bármennyire is nem egyértelmű, érző emberi lény vagyok, sőt kifejezetten túlérzékeny, aki minden hülyeséget is a szívére vesz. 

Nem arra gondolok, mikor egy-egy ismerős véletlenül beletrafál dolgokba, nem direkt, csak nem gondolja végig, mert azt tudom milyen, én is szoktam balfék lenni (egyszer egy szomszédtól megkérdeztem, hogy mi ez az új séró, mikor kopasz lett egyik napról a másikra... :-SSS, ...igen, rettenetes bunkóság volt a részemről, de nem gondoltam végig, csak mikor már kimondtam), szóval tudom, hogy e mögött nincs bántó szándék, maximum meggondolatlanság. Ez nem is zavar, meg nem haragszom sosem. 

Azt nem tudom megérteni, hogy vannak emberek akik nem fogadják el, hogy mindenki úgy él, ahogy akar, azzal, azokkal és ott tölti az idejét, amivel, akikkel és ahol jónak látja, és folyton, időről időre újra rám/ránk szállnak és csesztetnek, meg minősítenek, csak mert fogalmuk sincs semmiről, és nem értik meg, hogy van aki változik, vagy van aki másra vágyik, mint ők. 

forrás:http://www.americanartarchives.com/nurick.htm

Azt is rohadtul unom, hogy 30, meg 33 évesen nem tehetjük meg megjegyzések nélkül, hogy ne járjunk bulizni, pláne olyan bulikba, amiken már kb. 100-szor voltunk és már egyikünket sem hoz lázba, elegem van abból, hogy ha egyszer az ember azt mondja, kösz nem iszom, mert éppen olyanja van, akkor rögtön puhány, punnyadt, meg puhapöcs. Ez annyira szánalmas. 20 évesen még oké, de most....?

Ez dühít, és bármennyire is próbálom, nem tudom megérteni, hogy mi örömük van abban, hogy olyan dologba ütik az orrukat, amihez nincs közük. 

Azt sem értem az emberek mért versengenek folyton. Mért kell midig egymáshoz méregetniük magukat, mért számít az, hogy ki mennyit bír vedelni, meddig van fent szilveszterkor (!!??), kinek milyen kocsija van, mekkora mit tudom én a házimozija, vagy hány tévéje van, vagy milyen menő az okostelefonja. Mit számítanak ezek?? Olyan unalommal és elszomorodással hallgatom, mikor ez a téma. Mért hiszi még mindig annyi ember, hogy ezek bármit is számítanak. Közben meg látom a körülöttem lévő sok elégedetlenséget, a folytonos pénzhajhászást, a savanyúságot.

ELEGEM VAN a sok negativizmusból, a sok, már rohadtul unalmas panaszkodásból, és legfőképpen a sok ítélkezőből. Csak annyit akarok mondani, mindenkinek meg van a maga baja és öröme, és jobb lenne, ha mindenki a sajátjára koncentrálna... És ezek után még csoda, hogy nem ilyen társaságban akarjuk tölteni a szabadidőnket??

Az újévi fogadalmam a fentiek alapján: Ha bárki is olyat szól, ami nem tetszik, ezentúl simán elküldöm a sunyiba. :-)) Persze nem ám... Nem vagyok ilyen, de bár lennék. Bár nagy lenne a pofám és megmondanám, ehelyett én továbbra is kedvesen mosolygok, csak mert nekem ez nem megy. Ismerem a hülye formám, a végén még nekem lenne lelkiismeret furdalásom, mert beszóltam. Nem baj. Nekem legalább van ilyenem. :-)))

...és szó ami szó...ez most rohadtul jól esett! :-)))

ma sütünk

Huh, nagyon izgulok. Azért, hogy apa is ehessen az idei mézeskalácsokból, saját kútfőből teljesen átvariáltam a receptet, nincs benne fehér liszt és cukor sem. Meggyúrtam már, most várom, hogy mi lesz. Remélem bejön. :-)

Papikám, ma ezt küldöm neked :-))) 

És ígértem képeket. Hát fényképező híján nem könnyű...de itt van kettő:

kudarc és siker

A tegnapi alapozás után ma nem bírtam már várni, és nekiestem a szekrénynek a zománcfestékkel. Nem kellett volna. A belsejét kezdtem, amit okkerra fogok pingálni, és ugyan láttam, hogy az alapozó még nem teljesen száraz, képtelen voltam megállni és belekezdtem. Pfúúúú. Gááááz. A fehéres alapozó, meg az okker keveredett, csíkos lett, meg foltos, rámentem a hengerrel, még rosszabb, aztán a sarkokban meg katasztrófa.  Kisebb összeomlás, félhangos hiszti, aztán némi megnyugvás után fogtam az egész "műhelyt" (ebédlőasztal) és megszüntettem. Letettem egy elfekvő helyre a szekrényt száradni, mindent elpakoltam. Azért kicsit lehangolt, azt hittem ma meg is lesz, már annyira várom, meg hát a dobozra az volt írva 12 óra a száradási idő. Valamit lehet nem jól csináltam. Mindegy. 

Mert van sikerélményem is. Ma életemben először végre nem csak megfigyeltem az aukciókat a Vaterán. Le is csaptam egyet. :-) Egy szuper kis art deco széket szereztem!!!!! Teljesen be vagyok zsongva, hogy hogy jut el az ország másik feléből hozzánk persze még gőzöm sincs, de majd megoldjuk ezt is. 

Teljesen bele vagyok szerelmesedve az Art deco-ba mostanság. Az álmom, hogy egyszer lesz egy kis garzonunk valahol egy budai vagy pesti bauhaus épületben. Ha teljesül ezt a széket oda elviszem. :-)

pfuj diéta

Itt ülök és főtt krumplit majszolok.... :-S Ezen nincs is mit ragozni. Rémes. A Borsó lent normális vacsorát eszik, szóval külön szinten hódolunk a gasztronómiának, már ha ezt lehet annak nevezni. Száműztek az emeletre, mert a ház ura nem akarta látni ahogy csorgatom a nyálam... Pedig isteni esti kajálásaim szoktak lenni. Kaptam egy direkt olyan alakú tálcát, ami elfér a klaviatúra előtt. Tudom....beteges. :-)

E percben önkínzó módon a kajás oldalak között böngészgetek (igazából torta receptet keresek titokban, mert hamarosan lesz itt egy szülinap). Remélve a gyors javulást, jó éjszakát magamnak és nektek! (talán csokis palacsintáról álmodok...)

ha harc, hát legyen harc...

Az utóbbi időben (bár lehet, a legeleje óta már) hatalmi harcokat folytatunk. Borsó vs. én. Semmi extra, csak, hogy kié az utolsó szó, egy-egy vitatémában ki kerekedik felül, döntéskérdésekben kinek az akarata érvényesül végül. (Ki hagyta égve az előszobalámpát, ki nem hozta be a virágokat, mielőtt ellepte őket a hó... stb.) :-)

A filmek terén is vannak gondjaink. Én asszem kétféle kvázi műfajt szeretek: a művészfilmeket, mindenfélét, de főleg a spanyolt, mexikóit. És a nyálasat. Amihez üres fej és pokróc és mondjuk rosszabb esetben tea, jobb esetben forró karamellástej kell. Na és még a XX. századdal kapcsolatos dokumentumfilmeket, főleg, ha társadalmi kérdéseket boncolgat. És a polgárpukkasztó témákat is... na jó, lehet van még pár. Lényeg, hogy a "nem félős" filmek jöhetnek. ÉÉÉS végülis minden, ami nem misztikus, vagy sci-fi, vagy számomra röhejesen valótlan. Egyszer Ágika barátnőm erőszakot alkalmazván kényszerített, hogy végignézzem az Elveszett gyerekek városa című műremeket. Abba kicsit belehaltam...

Na szóval itt a gond....

Pókember???!!!!.....ne már, hát ilyen nincs.... jóóó, az mondjuk mese eredetileg. De Csillagok háborúja???!!! Terminátor???!!! Na, ezeket egyszerűen nem tudom befogadni. Persze tisztában vagyok ám vele, meg elismerem - ez az én korlátozottságom. A Borsi nyitott az ilyesmire. A semmitmondó, amerikai, kliséktől hemzsegő sz.rt meg utálja. (Tegnap néztünk egy annyira gáz, amcsi katona voltam vmelyik arab országban és hazatérek a harctérről de pszichés gondjaim, rémálmaim vannak, de szerelmes leszek egy lányba akinek egy szerette a fronton meghalt csodát, hogy már könyörögtem a Borsinak, hogy kapcsoljuk le, de nem engedte. Azt mondta, ezt most végigszenvedjük. ...Aztán 20 perccel később mégis inkább egy másik filmet kezdtünk.)

Szóval csata van a nappaliban. Alkut kötöttünk a közös filmezéseink érdekében. Valamit valamiért.

Predátort cserébe a Büszkeség és Balítéletért. Aztán Borsi rájött, hogy a Predátoron halálra röhögném magam és az úgy nem jó, úgyhogy helyette Gűrűk Ura trilógia a teljes B és B 6 részért.

Úgyhogy kemény estéink lesznek.

Borsó kezd majd a BBC általam úgy imádott lányregény feldolgozásával, utána jövök én....azaz hát mindkettőt együtt, ugye...  :-)))

haladni a korral...

Hehe, hát ez kész röhej. Félkómás reggeli fejjel böngészek a neten és mit találok? Egy szerintem poénos,  kicsit elfogult cikket arról, hogy az azt író srácnak miért nincs okostelefonja. Majd a cikk végén egy csomó kommentet, ahol kap szegény hideget, meleget. Huuuhh, hát én nem is tudtam, hogy ez ilyen komoly téma. Azt hittem úgy megy, hogy aki akar annak van, aki nem, annak meg nincs, de a két típus között azért nincs éles ellentét. 

Én egyébként azok közé tartozom, akik nem akarnak, de majd mégis lesz okostelefonjuk. Most nem találok (sőt egyelőre nem is keresek) semmi épkézláb indokot, hogy mért is kellene nekem ilyen, de a "haladni kell a korral" mottó sokszor nagyon nyom, és hát hol tartana a világ, ha minden fejlődési irányt mesterségesen visszafojtanánk. 

15 évvel ezelőtt (kb.) számtech órán készítettünk magunknak email címet. Emlékszem, néztem értetlenül - Ezzel most mit csináljak? Ki fog erre nekem levelet írni? Egyáltalán, minek ez? Meg ez az egész internet? Mire jó? Aztán csak pár év telt el, és - szóval nem is tudom, mennyi ideje, de - el sem tudom képzelni az életem az internet időszámítás előtt. Ha valamit nem tudtam mit csináltam? Könyvtárba mentem? Lexikonokat nézegettem? Ez mondjuk rémlik...

Borsóval beszélgettünk most, ahogy itt gondolkozok erről a fejlődés, technikai fejlődés dologról, és azt mondja, erről több száz oldalt lehetne írni. :-) 

Érdekes volt például az is, hogy tegnap a Borsi nagyi szülinapját ünnepeltük és volt az ebéden 5 család. Kiderült, mindannyian használunk mosogatógépet. Ez szerintem 15 évvel ezelőtt szintén nem volt általános. Meg, hát feltehetném a kérdést, hogy minek, hiszen kézzel is lehet? Sőt, volt idő, mikor a mosógépre is ezt mondták, hogy ugyan már, minek....

Ami viszont zavar, hogy a sok műszaki kütyü között lehet elbutulunk, ellustulunk. Vagy csak egy új, másfajta életmód és kész? 

Én például eléggé utálom a gps-t. Imádok térképet olvasni, és bár lány vagyok jól is tudok...A térképeket, atlaszokat nézegetni csak úgy is imádom. Ha a gyerekeink majd mind gps-el utaznak, de az mondjuk elromlik mi lesz velük? Feltalálják magukat? Szlovéniából hazafelé valami történt a gps-el és nem olvasta be az új térképet, csak valami régit tudott elővarázsolni a Borsó, ami persze totál nem volt aktuális. Folyton  a szántó közepén voltunk szerinte ezért újratervezett.... Mi meg, mivel csak egy kis hajtogatós, nem túl részletes térkép volt nálunk a táblákra és az orrunkra hagyatkozva jöttünk. Persze tök egyszerű volt, csak hát....figyelni kellett...és komolyan idegesített. Na tessék. Erről beszélek. :-S

Szóval, hogy jó-e vagy nem ez az egész - ehhez túl kevés vagyok, hogy állást foglaljak. Hogy hogyan lehet ebben úgy lavírozni, hogy ne legyél régimódi, maradi és ne maradj le teljesen, de gondolkozó ember mivoltod is megőrizd.....valószínűleg csak hallgatva a józan észre. Ha még van....