"Hazám, hazám, te mindenem!"

Ezt most néztem meg, és nekem nagyon tetszik. Ha van háromnegyed órátok....

http://film.indavideo.hu/video/f_szlovakmagyarok

És amúgy csomót gondolkozok ezeken a dolgokon. És valamelyest én is "kevert" vagyok. Kicsit felvidéki, kicsit erdélyi, kicsit zalai.... azaz csak a vérem. Én személy szerint már teljesen zalai. Egy ideje érzem, hogy jó lenne utánajárni az őseimnek. Ahogy öregszem egyre jobban érdekel. De még biztos nem eléggé, különben már elkezdtem volna...

Szóval el tudom képzelni, hogy az sem rossz, legalábbis nem feltétlenül, ha nincs haza érzésed, de én szerencsésnek érzem magam, hogy nekem van. 

És nagyon szeretem a Bánk bánt. :-) Még gyerekkoromban láttam az Operában, tudom, hogy koravén dolog, de imádtam.

reklám helye

Épp a lépcső melletti falra válogatok előhívni való képeket, és ezekre a gyöngyszemekre bukkantam.

A falra ugyan nem fognak kikerülni, nem oda valók, de ajánlom figyelmetekbe Vácon (vagy Vácott, nem tudom) a Desszert Szalon nevű csodás cukit, a főtér északi végében, mind ízre, mind esztétikailag nagy élmény. Mi a nászútról hazafelé voltunk erre, kicsit több, mint egy évvel ezelőtt. Visszamennék. :-) Akár most azonnal... :-))

óda az empátiához és a toleranciához

Azt hiszem túl fellengzős cím ez, jobb lenne talán a merre jártok empátia és tolerancia? Éjszaka nagyon rosszul aludtam. És tudom pontosan az okát. A tegnapi rémes nap az. Nem. Nem történt semmi különös. Csak emberek között voltam.

Vannak olyan napok, mikor minden rossz. Vagy mert tényleg baj van, vagy fogalmad sincs, hogy mi baj lehet, csak nem bírsz elviselni senkit, legalábbis majdnem senkit. Bingó. Ez volt nekem a tegnap.

Szeretem az embereket. Még szerencse....., nem tudom ki tudja az életét megoldani nélkülük. Mint bárki más, én is sokkal találkozok - reggel sétálva, vagy a buszon, a munkahelyen, a cukrászdában, a boltban. Otthon. Egy részüknek persze én keresem a társaságát. A másik részükét kapom. Kéretlenül.

Rendelkezem az emberi fajra jellemző legtöbb gyarló tulajdonsággal. Konokság, makacsság, türelmetlenség, önzőség... nem fogom tudni úgysem felsorolni... :-) Nem vagyok naiv, tudom, hogy -bár sokan tagadják le még maguk előtt is -ez kb. az összes embertársamban is megvan. Szóval nem szomorkodom. Próbálom felismerni a gyengéim és több ( meg főleg :-) kevesebb sikerrel dolgozni rajtuk. És közben fejleszteni persze a pozitív oldalt. Okossá, kedvessé, szeretettel telivé, odaadóvá és áldozatkésszé válni. Szintén reménytelen a teljes lista.....

A nagy, magasztos emberi feladatok közül jelenleg a legnagyobb kihívás nekem az elfogadás. 

Elfogadása annak, hogy mások mások. Főként, hogy más az értékrendjük. Ez az értékrend olyan rémesen népszerű szó mostanában, nem? Mindegy... 

Azt hiszem ezzel még nem is lenne baj. Mindenkinek szíve-joga azt, és úgy fontosnak tartani ahogy szeretné. A problémám az, hogy vajon mért kell a másikat meggyőznünk, mért nem elégszünk meg azzal, hogy ő is, én is elmondtuk mit gondolunk és kész! Hát.... nem tudom... Talán az ok a megfelelő szintű empátia és a tolerancia hiánya?

forrás:http://blog.adw.org/2012/03/coming-to-a-truer-understanding-of-tolerance/

Ha már erről írok, bevágom a két fogalmat á la Wikipédia:

"A tolerancia latin eredetű szó, elsősorban türelmességet jelent mások véleménye, főleg vallása, világnézete, etnikai vagy nemzeti hovatartozása, illetve más egyebek iránt. A műszaki életben a megadott méretektől, mennyiségtől, vagy minőségtől való megengedett legnagyobb eltérést jelenti. Orvosi szempontból a szervezet ellenálló képességét, vagy gyógyszertűrő képességét értjük alatta.
Az általános tolerancia szó ellentéte az intolerancia, ami bizonyos dolgok iránti türelmetlenséget jelent, valakivel, vagy valamilyen, (főleg vallási) nézettel szemben. Orvosi értelemben is használják, itt főképp a gyógyszerekkel való összeférhetetlenséget jelöli.
Az intoleráns is (vallási, politikai stb.) nézetekkel szembeni türelmetlenséget jelentett, ma már inkább ezek teljes elutasítását értjük alatta."
"Empátia az embernek az a képessége, hogy egy másik ember szempontját felfogni és megérteni képes.
Az empátia érzés megnyilvánulása például, ha valaki egy másik bánatát hallgatva, az adott helyzetet elképzelve saját élményként éli meg: azonosan érez vagy gondolkodik, és következésképpen hasonlóan cselekszik is.
Ettől különbözik a szimpátia, a rokonszenv vagy együttérzés, amelynek lényege, hogy az ember például egy panaszkodó beszámolóját elfogadja vagy amiatt megsajnálja, és esetleg emiatt segít rajta.
Az empátia képessége nélkül az ember nem számít lelkileg teljesen kifejlett, egészséges személyiségnek."

Találtam még egy szuper kis okfejtést a toleranciáról itt, ha valakit érdekel, kicsit hosszú, de szerintem nagyon jó.

Kifelé én elfogadó vagyok azt hiszem, és - bár sokszor elégedetlenkedek a jellememmel - azért néha rájövök, hogy befelé is sokkal inkább, mint sokan mások. 

Nem zavar ha valaki más vallású, más nemi identitású, nem vagyok rasszista- felőlem lehet az embereknek akármilyen színe, vonzódása, nem ez alapján fogom megítélni.... szóval a ne bántsuk egymás, éljünk szépen, békében egymás mellett elv mellett vagyok. Ehhez persze néha nyelek. A szomszédok hangoskodását, egyes emberek kirívó, esetleg már irritáló viselkedését, a nagy politizálások céltalan monológjait, a bigottak papolását, a goromba emberek reakcióit... 

Mindig nyugtatom magam. Nem számít. Aztán egyszer csak robbanok. És rájövök. Basszuskulcs, mégsem vagyok elég toleráns! És gondolkozok. Mért nem? Mért nem? :-) .... még nem tudom a választ.... :-) de tippem van. Manapság túl sok békát kell lenyelnünk. 

Nekem a legnagyobb béka a folytonos elégedetlenség ami körülvesz. Hogy mindenki rinyál. Semmi nem elég jó. A fizu, a kocsi, az élet. Olyan iszonyatosan materialista lett a világ. Mért nem tudnak örülni? A tavasznak. A friss esőnek. Mit tudom én... Szóval. Én már nem vagyok toleráns az emberek panaszaival szemben. A szörnyen negatív hozzáállással szemben. A folytonos pénz utáni sóvárgással szemben. Rosszul vagyok tőle. Eddig nem nagyon szóltam. Ilyen témáknál hallgattam, remélve akkor előbb vége. De most úgy érzem legközelebb szólok, és megkérem ezeket a megkeseredett embereket, hogy ne rontsák a levegőmet. Keseregjenek máskor, máshol, másnak. Én jól szeretnék lenni. És olyan embereket magam körül látni akik szintén jól érzik magukat. És igen. Itthon. Aki pedig nem szeret itt élni nyugodtan menjen. Ma már szabad. Lehet. De ha marad, ne bánja.....mert ugye tudjuk - nem kívül kell keresni a boldogságot. Hanem odabent. Önmagunkban. :-)

Magyarország. Amerika. Politika.

Tegnap rosszul voltam, nem tudtam bemenni dolgozni. Ez az a fajta állapot volt, mikor a fekvésen kívül semmi nem esik jól, így egész nap filmeket néztem. Michael Moore filmjeit. Jó sok van neki, már a hét közepétől esténkét ezekből csemegézek.

Én szeretem a munkáit minden túlkapása és egyoldalúsága ellenére. A legismertebb és gondolom legvitatottabb dokumentumfilmjét, a Fahrenheit 9/11-et évekkel ezelőtt láttam először. Most megint megnéztem. Azon túl, hogy nagyon, de nagyon hatásvadász, olyan agymosós néhol, azért elgondolkoztató. Persze annyi teória létezik a tornyok leomlásával kapcsolatban. Gondolom összeesküvés elméletek százai keringenek a neten. Igazából  tudom, hogy ilyen kis porszemek a világban, mint én sosem fogjuk megtudni, mi is az igazság, ezért nem is érdekel, annyira viszont nem akarok strucc lenni, hogy legalább ne hallgassak meg mindenféle megközelítést. Nem csak erről, hanem általában a világ dolgairól.

A Michael Moore filmek valamennyire szélsőségesen hívják fel a figyelmet az USA rendszerének hibáira. Tisztában vagyok vele, hogy ez csak egyfajta szemüvegen keresztül látott világ, de nekem arra jó, hogy megerősítsen, máshol sem biztos, hogy garantált a boldogság.

A héten nézett Moore művek közül a Kapitalizmus: Szeretem című tetszett a legjobban. 2009-es, totál ironikus, igaz sokszor nagyon szájbarágós, de egy csomót röhögtem. Persze a Moore filmek 100 %-ban átitatottak politikával, márhogy süt belőlük a Bush utálat, és a demokrata beállítottság. Hát. Nem értek a politikához. Még a magyarhoz sem, semennyire, nem ám, hogy az amcsihoz. Azt sem igazán tudom, hogy mik a republikánus és mik a demokrata alappillérek. Nem is akarok ebbe belemenni. 

Érdekes, ahogy néztem a filmjeit, rögtön eszembe jutott, hogy ez a pasi vajon tényleg a saját véleményét publikálja, vagy valaki őt is hátulról pénzeli? Nem tudom. Arra viszont nagyon jó volt ez a mozizás, hogy egy kicsit úgy érezhessem, nekünk annyira nem is rossz. Meg arra, hogy elgondolkodjak, milyen kár, hogy sosem tanultam politológiát, hogy legalább alapjaiban láthassam az összefüggéseket, és egyáltalán, tudjam, mit jelent eredetileg, definíció szerint az, hogy jobb meg bal, kapitalista, demokrata, liberális, kommunista, szocialista. Fel is hívom a tesóm, hogy adja kölcsön majd a jegyzetét...azt hiszem pont van ebben a félévben ilyen tárgya... :-)

Tudom, hogy a mi generációnk nem egy nagy hazaszerető típus. Nem is a mi hibánk, nem tanították meg, mi az, amúgy meg, őszintén, nincs is sok okunk odáig lenni ezért az országért. Néha teljesen elkeserít, hogy milyen kilátástalan itt a tisztességes élet. De vajon máshol jobb? Én azon az állásponton vagyok, hogy nem. Vagyis, hogy nem biztos, hogy jobb. És ha jobb, milyen szempontból? Csak mert az én fejemben annyi, de annyi szempont van. 

Borsóval néha beszélgetünk arról, hogy jó-e ez a nagy globalizáció meg szabad áramlás és vándorlás. Hogy nem lett-e túl egoista a világ? Mert néha már tök hülyén érezzük magunkat, hogy még maradni akarunk. Itthon. Azt is szokta mondani :-), hogy a szüleinket sem cserélhetjük le, ha nem tetszenek. A tesóinkat sem. Ide születtünk. Ebbe az országba. Ebbe a családba. Biztos születhettünk volna jobb helyre. Meg rosszabbra is. De ide születtünk. És amíg nem lehetetlenítik el teljesen megpróbáljuk ezt szeretni. Ez pedig jó érzéssel tölt el.

isteni és magyar

Bár irtó reklámszagú így kezdeni, de hallottatok már a Cserpes Sajtműhelyről? 

Én először a Káli-medencében a teljesítménytúrán találkoztam vele, ott a startnál, illetve a salföldi pálos kolostorromnál az ő vaníliás krémtúrójukat és rudijukat adták energiaforrás gyanánt. Nincs mit cicózni - irtó finom volt. Kapuvári székhelyű a cég, gondoltam erről ennyit, nálunk úgysem kapható, legalábbis sehol nem láttam. Erre tessék. Van, sőt nem is egy boltban. Itt a kertvárosban is kapható, juhúúúú. Ma hazafelé tekerve eszembe jutott, mennyire kívánom, gyorsan arra kanyarodtam.

Most pedig itt falom a Cserpes ribizlis joghurtot a monitor előtt és majd elolvadok a gyönyörűségtől, olyan eszement finom és olyan büszke vagyok, hogy ez egy kisvállalkozásból indult igazi magyar vállalat. Olyan jó, hogy mi ilyet is tudunk. :-)

Ezen elgondolkozva fejben próbáltam felsorolni, hogy mi az, ami még hazai és imádom. Mondjuk a Noszlopi Finomságok? Igen, húúú és van egy néni Becsvölgyén aki a Göcseji Csuda Jó Dzsemet csinálja. Ezt apa szerzi be nekünk mindig, családi szinten. De ha elrugaszkodok a kajáktól itt van nekünk például a Meska. A legjobb fülbevalóim mind innen származnak. A Tisza cipőről ne is beszéljünk. Bár az e pillanatban pont nincs nekem. :-(

Na mindegy is, lényeg, hogy most tök elégedett vagyok, mondván, ha keres az ember igenis talál, ráadásul milyen szuper jó dolgokat, helyben. Nem kell ehhez nekem aztán semmilyen Nyugat-Európa, meg USA, Kína meg végképp nem. Amúgy is annyira elegem van az idegen majmolásból. Itthon fogyasszuk hazait. Már amennyire ez megoldható manapság.... :-)