Kicsi korom óta küzdöttem azzal, hogy míg másoknak szép, jólfésült loknijaik, copfuk volt, nekem kócos, rakoncátlan fürjeim - jó esetben - valamiféleképpen összekötve.
Ez a probléma kb. egy évesen jelentkezett és azóta is kitart. Előbbit fotóval dokumentálom, utóbbit inkább nem.
valahol itt kezdődött minden...
Fenti okokból kiindulva rég nem foglalkoztat a frizura, mint olyan, tudomásul vettem ugyanis, már elég korán, hogy nekem kérem, olyan nincs...
Nem rossz ez az álláspont, mert sok-sok fáradtságtól megkímélt és megkímél a mai napig, de azért nem tagadhatom: bosszant néha.
Volt, hogy elgondolkoztam, hogy milyen lehet, ha kitalálod, hogy így, vagy úgy fésülöd és szárítod erre, meg arra, és aztán a végén, láss csodát, olyan is lesz, mint elképzelted. Ezzel ellentétben én éveken keresztül szembesültem a fodrászok - mondjuk úgy - elfogadó tekintetével, ahogy a munkájuk befejeztével konstatálták magukban: ilyen hozott anyagból ezt lehetett....
Persze gyerekként tojtam az egészre, igazán csak tinédzserként kezdett zavarni ez az állapot, főleg, hogy akkortájt az addig egyértelműen nagyon göndör hajam egyféle göndör és hullámos határra sodródott. A végképp reménytelen eset kategóriába űztem magam.
Nem is jött elő bennem a téma nagyon, csak néha Borsónak nyüszögtem, hogy uuuuutálooom a hajam, amit ő férfi módon, "pedig én nagyon szeretem"-mel próbált hárítani, majd azért hozzátette (genyó módon somolyogva) "senkinek nincs ilyen".... (hahaha...nagyon vicces.... :-S sokra mentem veled...gondoltam én ilyenkor)
No de, egyszer csak jött a várandósság. Azaz nem is, a szoptatás! Mert bizony, míg Lédát növesztettem a pocakomban a hajam se nem szebb, se nem csúnyább, se fényesebb, se semmilyenebb nem lett, pedig igazán sokat írtak erről. Ellenben a szoptatás 2.-3. hónapjától a fele kihullott, a maradék pedig szög egyenesre váltott,... nagy meglepetésemre.
Nem volt rossz. Tetszett is, más lett a fejem :-), és Borsi is elégedett volt vele. Még meg is dicsérték... az éééén hajam....jesszussssss....
De ahogy teltek a hónapok és még mindig szép egyenes volt, kezdtem meglepő módon titkon aggódni: örökre ilyen marad???
Az élet úgy hozta, hogy Lédi 13 hónapos kora után nem sokkal egy francos antibiotikum miatt abbahagytam a szoptatást. (Azt, hogy ez (az elválasztás) tényleg mekkora csapás anya lelkemnek, most hagyjuk, magam is meglepődök, miket hoz ez az ősösztön elő belőlem, egy érzelgős izé lettem....)
A szopik elmaradásával pedig gondolom már várható a frenetikus csattanó.... elkezdett visszagöndörödni a hajam.
Eme őrült idegfeszítő esetet azért írom most le, mert ma este fogmosás közben a tükörbe nézve rácsodálkoztam a homlokom felett csigázó, csavarodó, kuszán egymásba kapaszkodó tincsekre, és rájöttem: sokszor tényleg csak akkor kezdek értékelni valamit, ha már nem az enyém, ha már nincs, ha már nem kaphatom meg. (Vagy ezt hiszem...) És milyen jó is lenne mindig akkor és ott örülni annak, ami van...
Így mélázva még nézegettem a hajam és hát ...nagyon örültem. Mert most megint kezelhetetlen, göndör is, meg nem is, áll is valahogy, de főleg és legtöbbször sehogy... de az ENYÉM. :-)) és visszakaptam. :-) És szeretem...
A tegnapi alapozás után ma nem bírtam már várni, és nekiestem a szekrénynek a zománcfestékkel. Nem kellett volna. A belsejét kezdtem, amit okkerra fogok pingálni, és ugyan láttam, hogy az alapozó még nem teljesen száraz, képtelen voltam megállni és belekezdtem. Pfúúúú. Gááááz. A fehéres alapozó, meg az okker keveredett, csíkos lett, meg foltos, rámentem a hengerrel, még rosszabb, aztán a sarkokban meg katasztrófa. Kisebb összeomlás, félhangos hiszti, aztán némi megnyugvás után fogtam az egész "műhelyt" (ebédlőasztal) és megszüntettem. Letettem egy elfekvő helyre a szekrényt száradni, mindent elpakoltam. Azért kicsit lehangolt, azt hittem ma meg is lesz, már annyira várom, meg hát a dobozra az volt írva 12 óra a száradási idő. Valamit lehet nem jól csináltam. Mindegy.
Mert van sikerélményem is. Ma életemben először végre nem csak megfigyeltem az aukciókat a Vaterán. Le is csaptam egyet. :-) Egy szuper kis art deco széket szereztem!!!!! Teljesen be vagyok zsongva, hogy hogy jut el az ország másik feléből hozzánk persze még gőzöm sincs, de majd megoldjuk ezt is.
Teljesen bele vagyok szerelmesedve az Art deco-ba mostanság. Az álmom, hogy egyszer lesz egy kis garzonunk valahol egy budai vagy pesti bauhaus épületben. Ha teljesül ezt a széket oda elviszem. :-)
Épp a lépcső melletti falra válogatok előhívni való képeket, és ezekre a gyöngyszemekre bukkantam.
A falra ugyan nem fognak kikerülni, nem oda valók, de ajánlom figyelmetekbe Vácon (vagy Vácott, nem tudom) a Desszert Szalon nevű csodás cukit, a főtér északi végében, mind ízre, mind esztétikailag nagy élmény. Mi a nászútról hazafelé voltunk erre, kicsit több, mint egy évvel ezelőtt. Visszamennék. :-) Akár most azonnal... :-))
Ma este beszélgettünk, szóba került az alapjáraton nem túl önbizalom-teljes jellemem is, és ismét, mint már oly sokszor, rákérdeztem a Borsinál, nagyon nehéz esetnek gondol-e. Szeretem, hogy őszinte. Azt mondta: Legtöbb lány, akit ismer olyan, mint a Paint. Könnyen kezelhető, alap dolgokat gyorsan meg lehet vele rajzolni, egyszerű átlátni, hamar sikerélményt okoz.
De én olyan vagyok, mint a Photoshop. Túl sok, túl összetett elsőre, néha bosszantja is az embert, hogy mért ennyire bonyolult, aztán kezdi átlátni, megérteni és rájön, hogy milyen sokrétű és hogy az igazán nagyszerű dolgokat Photoshop-pal lehet művelni, és már nem akar többet könnyű és egyszerű Paint-el rajzolni.
ÓOOOOooohhh! Hát, ilyen szép bókot még tényleg sosem kaptam. :-)))
(igaz először valami "autót és repülőt vezetni" párhuzamot kezdett el, aztán jött ez, hogy ez szemléletesebb..... :-)
Borsóval szabadnapon vagyunk, ennek ellenére ő délelőtt be kell menjen még picit az irodába, én addig nőcis dolgokat intézek- kozmetikus, virágos lány, ilyenek. Ebéd után késve érünk már haza ahol az esküvő, nászút, majd két nap pesti lófrálás cuccait kell összegyűjtenünk, illetve mindezt kicsi kocsi kompatibilis nagyságúra csomagolnunk. Próbálom a pakolás közben a lakást is itthagyható állapotúra pofozni, épp a teraszon sepergetek mikor hatalmas robaj......hátranézek.........ááááááááááááá...leesett az előszobai tükör.....neeeeeeee. Összetörte a két gyönyörű ékszeres dobozom. Az egyik a nagymamámtól örökölt Herendi porcelán ékszertartó, a másik meg az, amit az első munkahelyemen a búcsúbulin kaptam. IMÁDTAM őket!!! Negyed óra zokogás, Borsó próbál vígasztalni.
Elkezdem bőgve a törmeléket összetakarítani, mikor észreveszem, hogy az egyik polcon lévő, Szent Családot ábrázoló kis grafika, ami amúgy pont a bakonybéli bencésektől származik a földön hever. Ba...ussssss. Ez jel, ez jel, üvöltöm Borsinak aki robog le a lépcsőn és leteremt: "Ezt most hagyd abba, nincsen semmiféle jel. A tükör rosszul volt felrakva, mert a radiátorosok nem figyeltek, a képet meg levitte a huzat. Ennyit a jeleidről, nyugodj meg." Oké. Megnyugodtam.
Végre úton. Minden rendben, pikk-pakk Zircen vagyunk, elintézünk, kifizetünk mindent a cukiban másnapra, épp indulnánk a panzióba lepakolni, pici húgom hív: "ÖÖÖÖÖ, Encsa, apáék valahol félúton leálltak, mert nem megy a kocsi. Én pont most érek Veszprémbe és hát ugye nem tudnak értem jönni...." "Semmi gáz, Borsó nem balra hanem jobbra megyünk, nyomás Veszprém autóbusz pályaudvar."
Na hát ez az. Tuuudtam én. Gyanús volt, nagyon gyanús, hogy mi ez a nagy nyugalom, zavartalanság. A mi családunk ugyanis nem ilyen. Nálunk nincs semmi gigszer, gubanc, váratlan fordulat nélkül...Szóóóval szerencsére a Borsó is tök edzett már, az elején néha rátört az ilyen szitukban a frász, de már teljesen hozzászokott, így hát - immár igeidőt váltva - ezen az ominózus 21-e, péntek este a sötétben kanyargova, fullra megpakolva öltönnyel, esküvői ruhával, meg a másfél heti cuccal vágtattunk a Corsival Veszprémbe a nyuszikáért. Eléggé aggódtam, hogy szegény Picur a sötétben, egyedül azon a nyomasztó pályaudvaron, jaj, jaj, de persze mikor loholva odaértünk ő a telóját nyomkodva lazán elvolt, rágózott és tök nyugalommal köszöntött: "Na csááá". KÉSZ!
Betuszkoltuk őt meg a hatalmas gurulós csodáját a hátsó ülésre, de a bőrönd már csak az ölében fért el. Na nyomás, totál el voltunk késve a fél 8-as bakonybéli templomi főpróbáról. Végül alig 10 perc csúszással beértünk, lelassultunk és Ábel atyával kellemes hangulatban átbeszéltük az egészet, a sötét templomban elpróbáltuk, mi lesz másnap. Keresztválasztás, búcsúzás, irány végre a panzió Borzaváron. Hulla fáradtan beestem az ágyba, a szüleimet és a Fannit már csak a Borsó várta meg ébren, 11 után kicsivel be is futottak végre, külön kaland hogyan, inkább le sem írom... ők még szokásukhoz híven pörögtek, fél kettőig forralt boroztak a vőlegénnyel... Hát ez az én kis famíliám. :-)
Október 22. Szombat - A NAAAGY NAP
Nem aludtunk túl jól, mindketten többször felébredtünk, gondolom tele volt a fejünk gondolatokkal. Ettől függetlenül jókedvű ébredés és reggeli után -természetesen csúszással- fogtunk neki a készülődésnek. Hajmosás, aztán a fűzőt rám aplikálták a tesók és kezdődött a smink procedúra. Nem vagyok egy nagy sminkelős, ugye, egy pirosítón és egy szájfényen kívül nincs is nagyon más kütyüm, de hála a két hugicámnak komplett arzenál volt előkészítve, hogy arcot csináljanak nekem.
Közben Reni&Bibe 10-re már megérkeztek, várakoztak, a Borsival dumálgattak, fél 11-kor végül kész lettem, indultunk is Szépalmára fotókat készíteni. A Nap gyönyörűen sütött, de azért bazi hideg volt. Nagyon jó hangulatú, kellemes sétálós, beszélgetős, nevetgélős fotózás volt, őszintén élveztem, de ami meglepett, hogy a Borsó is. Sőt, a vége felé ő sokkal jobban bírta, mint én, pedig biztos voltam benne korábban, hogy ez egy nyűg lesz neki amit a kedvemért végigcsinál. Zircen gyorsan befaltunk egy-egy melegszecsót aztán már siettünk is tovább, hogy 2-re Bakonybélen legyünk, kezdődött ugyanis a templomi szertartás.
Erről nem is igen tudok írni, csak annyit, hogy számunkra ez tényleg tökéletes volt. Gyönyörű, minden csöpögés nélkül. Csak annyi émelygést engedjetek meg, hogy leírhassam: én még sohasem voltam ennyire boldog.
Örömapák örömködtek, látszott rajtuk, hogy irtó büszkék, ez elég jó érzés volt azért. :-)
Nem is volt sok idő itt tötyörészni, egy két fotó, aztán mindenki kocsiba be és nyomás megint vissza Borzavárra. Mi ketten természetesen a jó öreg Korzikával, Borsó vezetett, robogtunk be Zircre, gyorsan beugrottunk a tortánkért, pogiért aztán még a Borzavár Panziónál összeszedtük az ősöket, tesókat, Táncit és sipirc vissza ismét a délelőtti fotózás helyszínére, Szépalmára. Itt picit már feszült voltam, nem tudtam mit kell csinálnom, mikor kell mennem, kicsit toporogtam is, mire apa végre mellettem termett és kezdődött a vonulás.
Vicces ezt így írnom, mert a két tanú a két húgom volt, a zenegépész a Tánci, a videós apa, Borsó apu is végig fotózott, így a szertartáson a két fős nézőközönség a két anyuci volt. :-))) Rettentő hideg volt ekkor, azaz délután négykor már. A porvai anyakönyvvezető néni nagyon kedves, szép és tartalmas beszédet mondott, hogy is fogalmazzak- más volt, mint az otthoni dísztermes "feeling", és a más alatt az ezerszer jobbat értem. Ugyan nem ismert minket és általános volt a szöveg amiről beszélt, én mégis személyesnek éreztem.
A beszéd alatt Borsó egyik kedvence, Queen (az ide nem illő szöveg miatt csak instrumental verzióban :-) és (természetesen az én kedvemért :-) a Leap Year zenéje szólt.
Azért utána abban megegyeztünk, hogy mindkettőnknek az egyházi esküvő volt az ami katarktikus élményt nyújtott.
Pezsgőzés alatt ez ment - igaz kettőnkön kívül senki nem értékelte különösebben :-). Mi viszont nagyon. Amúgy ez Borsó kifejezett kívánsága volt:
A Vacsi a Szépalmában pazar volt. Totál kedves, illedelmes, de még nem frusztrálóan sznobos, puccos kiszolgálás, mennyei kaják.
Kint a hallban van egy nagy kandalló, mellette kanapék, fotelek, itt is üldögéltünk néha, beszélgettünk. Sok pár töltötte itt a hétvégét, egy, de inkább két- nem, nem gyerekkel, kutyával. :-) Nagyon szuper volt. Mindenfelé kutyák csaholtak, loholtak, tök szabadon. Egy nagyon aranyos párocska pezsgőt küldött nekünk és mikor odamentünk beszélgetni mesélték, hogy ők külföldön esküdtek kettesben és hogy eszükbe jutott, menyire jól esett volna akkor, ha valaki nekik küld.... megfogadtuk...egyszer majd mi is fogunk valakiknek... :-) csak mer' irtó kedves dolog, nem is a pezsgő, hanem a gesztus.
A vacsi végeztével és a torta elpusztítása után mindenki csendesen beszélgetett még kicsit, aztán a családok visszaindultak a panzióba, mi pedig elvonultunk a szobánkba..... :-)
Ez volt a TÖKÉLETES NAP. :-) Végre megértettem miről hablatyolnak a rózsaszín nők.....
ooh, és még két vicces kép (túrázós persze), melyek immár a profi fotós keze nyomát mutatják:
Bazi fáradt vagyok, nem bírok írni, szóval csak képekben ....mesél (az erdő helyett) a kert, ami kezdi elérni idei legszebb állapotát:
nevelgetett mohám :-)
Ezek után persze nehéz lesz megmagyarázni, hogy nem vagyok rózsaszín típus, de hogy is mondjam.. ....szóval ez idén valahogy így alakult (és mellesleg csak a rózsaszín virágú növényeink teleltek át...).
Nem is kérdés, valljuk be - ez egy lány blog. Lány szemmel írok az én lány dolgaimról, lányos háttérre, lányos megfogalmazásban. A Borsó mindennek elszenvedője :-), illetve a mindennapjaim aktív részese, sablonosan szólva: ő teszi színessé a szürke hétköznapokat. Ami a "közös" blogot illeti: el szokott olvasni és ez nekem elég :-)
Én nem tudom mitől, hogyan, de rózsaszín nő lettem. Sírok a sírós filmeken, csöpögök, pirulok, minden. (jóó... a vörösödés régen is megvolt...) Mindezt azért írom, mert bizony kellemetlen bevallani, de most a húszas éveim végén kellett rájönnöm - szerelmesnek lenni nem ciki. Ez mély felszabadultság érzést okoz, tök jó és kifejezetten élvezem. A blog írás sem ciki. Számomra nem. Rejtett, vagy kevésbé rejtett - mindenesetre magam előtt hőn tagadott - exhibicionizmusom egyfajta felszínre törése, de nem zavar.
Online naplónkba tehát bejegyzek mindent közös életünk perceiből, ami számomra fontos.
Nos, ha már itt tartunk következzen egy kis muzsika, ami... hát, kicsit rózsaszín, sőt megapink, de nagyon szeretem. A Borsónak :-)
(és renkkának, hogy jobb kedve legyen :-)
....
persze...az élet nem lányregény, de néha hadd legyen kicsit az...
